Úszás
Kis Gergő hatodik, Hosszú Katinka negyedik, Gyurta Dániel döntős
Este két döntőben és egy elődöntőben voltak érdekeltek a magyarok.
Kis Gergő és Hosszú Katinka döntős, Gyurta Dániel elődöntős
Öt egyéni és egy váltó szám előfutamaival megkezdődött az olimpia.
Phelps egyelőre leginkább aludni akar
Michael Phelps, tizennégyszeres olimpiai bajnok nagy reményekkel és izgalommal várja a londoni olimpiát.
Pulai: Használja ki a gének kegyelméből nyert adományt
Az olimpiai bajnok Pulai Imre se nem nevelőedzője, se nem edzője a fiának. De példaképe. Bence pályafutása során szeretne legalább még egy érmet hozzá tenni apja két olimpiai medáljához. Sokat mond róla Ayrton Sennától kölcsönzött mottója: ’Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít!’
Szombaton Cseh és Hosszú már éremért tempózhat
Az úszók programjának első napján délelőtt minden számban lesz magyar induló.
Nagy József: Három úszó aranyérem megszerzésére van reális reményünk
Arca alapján sem lehet összetéveszteni senkivel Nagy József, egykori magyar bajnok mellúszót, aki edzőként világhírnévre jutott.
London 2012: Hosszú Katinka 400 vegyesen aranyban bízik
Hosszú Katinka bízik a magyar úszóhagyományok folytatásában, és 400 méter vegyesen az aranyérem megszerzésére is képesnek érzi magát a londoni nyári olimpián.
Phelps egyetemes sporttörténelmet írhat Londonban
Nagy lehetőség előtt áll Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója, aki az ötkarikás történelem legtöbb érmet szerző sportolójává válhat a jövő pénteken kezdődő londoni játékokon.
Kapás Boglárka: Lendületet adott nekem, hogy meg tudtam nyerni az Európa-bajnokságot
K&H bajnoki vélemények sorozat - VIII. rész




















































Keresés