Úszás
Hangolás Párizsban, hajrá Balatonfűzfőn – Turi titkolózik…
A debreceni Európa-bajnoki diadalsorozata után Cseh László azonnal jelezte, hogy néhány héttel az olimpia előtt egy nemzetközi versenyen még szeretné kipróbálni magát, illetve olyan helyzetbe kerülni, amit egy versenyszerű edzésen sem lehet kialakítani.
Magyar aranyérem az ifjúsági Eb-n
A londoni olimpián is részt vevő Szilágyi Liliána ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett a belgiumi Antwerpenben zajló korosztályos kontinensviadal második napján.
London 2012: teljes a magyarok úszóprogramja
Véglegessé vált a londoni olimpián induló magyar úszók versenyprogramja, miután eldőlt, a medencében 31-en, a 10 kilométeres távon zajló nyílt vízi versenyen pedig ketten állnak rajthoz a piros-fehér-zöld színek képviseletében.
35 ezer dollár jutalom az aranyérmes ausztrál úszóknak
A londoni olimpián aranyérmet szerző ausztrál úszók 35 ezer ausztrál dolláros (körülbelül 7,9 millió forint) prémiumban részesülnek.
A hatodik olimpia már nem jött össze
Közel állt hozzá, hogy hatodik olimpiáján is részt vehessen, végül mégsem lesz ott a Londonban Dara Torres.
Ötödik hellyel melegített Londonra a magyar páros
Ötödikként végzett a londoni olimpiai résztvevő Czékus Eszter, Kiss Szofi szinkronúszó kettős a genfi Swiss Openen.
Phelps hét számban indul Londonban
Ugyan nyolc számban harcolta ki az olimpiai részvételt Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres ötkarikás aranyérmese úgy döntött, hogy 200 méter gyorson nem áll rajthoz, így "csak" hét számban indul Londonban.
Rekordlétszámúra nőtt a magyar úszócsapat
Kiss László szövetségi elmondta: 32 magyar úszó jogosult arra, hogy részt vegyen a londoni olimpián.
Michael Phelps öt egyéni számban áll rajthoz az olimpián
Befejeződött az Egyesült Államok olimpiai válogatója.




















































Keresés