A női kézilabda-válogatott fő célja Tokióban a nyolcba kerülés
A magyar női kézilabda-válogatott a pénteki elutazás előtt, csütörtök délelőtt találkozott a honi újságírókkal. Az olimpiai szereplésre vonatkozó fő célként a szövetség vezetése és a szakvezetés is a csoportból való továbbjutást határozta meg.
Kirsner Erika, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke – aki 2004-ben az ötödik helyet szerezte meg játékostársaival az olimpián – kiemelte: „óriási dolognak" tartja, hogy 13 év után a magyar női csapat újra szerepelhet az ötkarikás játékokon.
Ellenfeleink közül egyedül a brazilokat vertük meg nemrég felkészülési összecsapáson. A franciáktól és a spanyoloktól a vb-n, az oroszoktól az olimpiai selejtezőn, a svédektől felkészülési mérkőzésen szenvedtünk vereséget legutóbbi összecsapásunkon.
„Ennél erősebb csoportba nem is kerülhettünk volna, de ha innen sikerül a továbbjutás, akkor ott vagyunk a legjobb nyolc között, és akkor már tudunk tovább gondolkodni" – mondta Kirsner Erika.
Elek Gábor szövetségi kapitány kiemelte, hogy a háromhetes edzőtábor jól sikerült, mindhárom helyszínen kiváló vendéglátásban volt részük, annak pedig külön örül, hogy mindhárom edzőmeccsüket meg tudták nyerni. Úgy érzi, az erő megvan a magyar válogatottban, hogy az elvárt célt elérjék, de az is biztos, hogy az ellenfelek is alaposan felkészültek. Tokióban kulcsfontosságú kérdés lesz az alkalmazkodás. Szerinte ha két azonos képességű csapat találkozik egymással, akkor az fog nyerni, amelyik jobban tud alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz és az aktuális szituációhoz.
Kovacsics Anikó csapatkapitány elmondta, jól sikerült a rehabilitációja, a sérült válla rendbe jött, maximális erőbedobással tud dolgozni. „Fantasztikus és egyben megtisztelő ennek a csapatnak a kapitányának lenni, és abban reménykedem, hogy eredményességben is emlékezeteset tudunk majd alkotni Tokióban" – jelentette ki az irányító.
Tomori Zsuzsanna jobbátlövő azt szeretné, hogy a csoport „fekete lova" a magyar lenne. Ő már volt olimpián, és ennek hangulata csodálatos, az érzéseket szavakkal leírni nem is lehetséges.
XXXII. Nyári Olimpiai Játékok, Tokió, 2021. július 23. – augusztus 8.; kézilabda, csoportbeosztás
Nők:
A-csoport: Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Koreai köztársaság, Angola
B-csoport: Spanyolország, Orosz Olimpiai Bizottság csapata, Magyarország, Svédország, Franciaország, Brazília
A magyar női válogatott menetrendje a B-csoportban (magyar idő szerint):
július 25., 14:30: Magyarország–Franciaország;
július 27., 4:00: Magyarország–Brazília;
július 29., 12:30: Magyarország–Orosz Olimpiai Bizottság csapata;
július 31., 12:30: Magyarország–Spanyolország;
augusztus 2., 9:15: Magyarország–Svédország.
Negyeddöntők: augusztus 4., 2:30, 6:15, 10:00, 13:45.
Elődöntők: augusztus 6., 10:00, 14:00.
Bronzmérkőzés: augusztus 8., 4:00.
Döntő: augusztus 8., 8:00.
A női válogatott tagjai:
Bíró Blanka kapus |
Bordás Réka beálló |
Háfra Noémi balátlövő |
Janurik Kinga kapus |
Kisfaludy Anett beálló |
Kiss Nikoletta jobbátlövő |
Klujber Katrin jobbátlövő |
Kovacsics Anikó irányító |
Lukács Viktoria jobbszélső |
Márton Gréta balszélső |
Schatzl Nadine balszélső |
Szöllösi-Zácsik Szandra balátlövő |
Szucsánszki Zita irányító |
Tomori Zsuzsanna jobbátlövő |
Vámos Petra irányító |
Tartalékok (sérülés esetén nevezhetőek be): Helembai Fanny, Szikora Melinda.
Az olimpiára utazó stábtagok:
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
Edző: Danyi Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita
Erőnléti edző: Holanek Zoltán
Orvos: Dr. Lohner Balázs
Fizioterapeuta: Szikra-Mezey Csaba
Video-koordinátor: Kovács Márk
(MOB)
Keresés