Amivel Oslóban is nyerhetünk
Már csak két nap és egyetlen mérkőzés választja el a magyar férfi kézilabda válogatottat attól, hogy kijusson a januári spanyolországi világbajnokságra.
A magyarok hatgólos előnyből várják a norvégok elleni visszavágót.
Amikor a vb-selejtező első mérkőzésén Veszprémben 2-0-ra vezettek a norvégok, felrémlett a két csapat legutolsó egymás elleni mérkőzésének emléke. A 2011-es világbajnokságon ugyanis már 5-0-ra is vezettek az északiak, majd a mieink ebbel a vert helyzetből álltak fel fokozatosan javuló játékkal. Most is ez történt, igaz, a hátrányunk az elején két gólnál nagyobbra nem nőtt, a 10. percben már egyenlítettünk, majd pár perccel később már vezettünk is - erre, mármint a vezetésre, azon a bizonyos vb-csoportmeccsen a második félidő közepéig várni kellett.
Az is igaz viszont, hogy a Császár-Nagy duó nélkül az elején nem sokra mentünk volna, hiszen első hat gólunkat a magyar csapat két legnagyobb sztárja dobta, hozzájuk csatlakozott később a nagy kedvvel játszó Gulyás Péter. Ám míg mi keveset járattuk szélen a labdát, és nehezen tudtuk megtörni a norvégok védőfalát, addig a vendégcsapat mindenhonnan gólt lőtt az egyébként még így is zseniálisan védő Fazekasnak, így sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szünetre mégis mi vonulhattunk előnnyel. A második félidőben sem lehetett azt mondani, hogy a világ leglátványosabb kézilabda-mérkőzését látjuk, óriási taktikai csata és a védekezések szinte tökéletes megkomponáltsága zajlott a pályán. Kevés gól esett, de gyakorivá váltak mindkét oldalon az elcsent labdákból szerzett lefordulás gólok, hiszen legtöbbször csak így tudták kihasználni a másik hibáját a csapatok.
A fordulatot a magyar csapat játékában az okozta, hogy a Fazekas helyére beállt Mikler, aki ugyan nem kezdett jól a kapuban, de aztán hasonló bravúrokat mutatott be, mint elődje, és ezzel végleg elvette a fáradó norvégok kedvét a góllövéstől. Vagy ha a kedvüket nem is, az erejüket igen. Míg a túloldalon Kjellinget, Tvedtent és Myrholt lehetett dicsérni vállalkozó kedvéért, addig a folyamatos cserékkel operáló Mocsai-csapatban mindenki hozzátette a csapat teljesítményéhez a magáét, így taktikusan tudtuk megnyitni a hajrát az utolsó öt percben.
- Megsemmisítettük magunkat az utolsó nyolc percben - mondta a mérkőzést követően Robert Hedin, a norvégok kapitánya.
- Időt kértünk, de teljesen elvesztettük a mérkőzés ritmusát, semmi sem sikerült nekünk, ami korábban igen. Nagyon kemény csata vár ránk otthon.
Az említett 52. percben még csak egy gól volt a norvégok hátránya, a végére viszont Harsányi időn túli hetesével hat gól került a két csapat közé. A magyar csapat erejét tudatosan beosztva, fokozatosan növelte a differenciát a két csapat között, aminek a jutalma az lett, hogy a kiugró teljesítményt felmutatni nem tudó norvégokkal szemben hatgólos előnyből várhatja a visszavágót. Christian Kjelling szerint viszont az oslói Spektrum Arénában még így is le tudják dolgozni a hátrányt, mert szerinte az 50. percig a magyar csapat semmi különlegeset nem csinált, de ha a mieink hasonlóan megfontoltan játszanak majd, nem Norvégia jut ki sorozatban ötödik világbajnokságára, hanem mi a negyedikre. Ehhez Nagy Lászlóék a csütörtöki elutazásig Pestszentlőrincen gyakoroltak.
A teljes keret, vagyis 18 játékos utaziott Norvégiába csütörtökön, Mocsai Lajos így a helyszínen jelöli ki a pályára lépő 16 játékosból álló csapatot.
Csütörtökön délután 5 órakor a magyar válogatott megérkezett Oslóba, a szombati, Norvégia elleni vb-selejtező helyszínére.
A terveknek megfelelően este Mocsai Lajos szövetségi kapitány már edzést tartott a csapatnak, viszont a tervezettel ellentétben nem a szombati mérkőzés helyszínén, a Spektrum Arénában, hanem egy külvárosi iskola tornatermében.
Az edzésen - amelyen immár a 18 fős keret valamennyi tagja részt tudott venni - szűk másfél órája igen jó hangulatban telt, a csapat rövid focit követően a nyitott védekezés elleni támadásvariációkat gyakorolta.
Férfi világbajnoki selejtező, 2. mérkőzés:
Június16., 19:10 NORVÉGIA-MAGYARORSZÁG (TV: Sport2)
Oslo, játékvezetők: Krstic, Ljubic (szlovének)
Az első mérkőzésen:
Magyarország-Norvégia 27-21 (12-10)
A magyar férfiválogatott kerete:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg, német), Nagy László (Barcelona, spanyol)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgó), Pérez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (VfL Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)
(Forrás: kezi.hu, MTI)
Keresés