Búcsúmeccsel köszönti a szövetség az aktív játéktól köszönő Pálinger Katalint
A Magyar Kézilabda Szövetség május 31-i sajtótájékoztatóján Vetési Iván, az MKSZ elnöke bejelentette, hogy a pályafutását befejező Pálinger Katalin június 3-án Dabason a Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőn utoljára húzza magára a válogatott mezét, így búcsúmérkőzéssel köszönti a legendás kapust a Magyar Kézilabda Szövetség. Pálinger Katalin elmondta, hogy számos csodálatos emlék fűzi a nemzeti csapathoz, így hálás, hogy a magyar válogatottól is elbúcsúzhat.
"- Biztos vagyok benne, hogy Pálinger Katalin örökre megkerülhetetlen alakja lesz a magyar kézilabdázásnak. Büszkék vagyunk rá, hogy 1997 óta szolgálta a magyar válogatottat, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy láthattuk őt a kapuban - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.
- Kimondani is szédítő, hogy összesen 16 világversenyen képviselte a magyar válogatottat 1997 és 2010 között, 2004-től csapatkapitányként. Úgy véljük, remek alkalom a hivatalos búcsúra a fehéroroszok elleni vasárnapi Eb-selejtező. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy az Azerbajdzsánból éppen hazafelé tartó női válogatottnak gratuláljak a hollandiai Európa-bajnokságon való részvétel kivívásához – immár hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a magyar női kézilabdázás rövid szünetet követően visszatért a nemzetközi vérkeringésbe."
"- Először is szeretnék köszönetet mondani a Magyar Kézilabda Szövetségnek, rendkívül jól esik, hogy elbúcsúztatnak - mondta el Pálinger Katalin.
- A búcsú sokszor fájó pillanat, én azonban úgy vélem, ideális esetben a búcsú felemelő – miként most is. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, a családomnak, edzőimnek, klubjaimnak, csapattársaimnak és mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy pályafutásom méltó legyen a Magyar Kézilabda Szövetség elismerésére. Rengeteg emlék köt a válogatotthoz, számos mérkőzés, élmény és eredmény. Már most tudom, hogy az öltöző hangulata nagyon hiányozni fog a klub- és válogatottbeli meccsek kapcsán. Három Olimpián vehettem részt, természetesen kiemelkedik az ezüstéremmel zárult sydneyi csapat emléke, az Európa-bajnokságok közül a bukaresti aranyérem, a világbajnokságok közül pedig mind a zágrábi második hely, mind a szentpétervári bronzérem óriási élmény, csakúgy, mint a 2004-es magyarországi Eb-bronzérem. Vasárnap elbúcsúzom, de ígérem, nem megyek messzire, itt maradok a sportág közelében. Már eddig is sokan kérdezték, visszatérek-e valaha. Ismerem a mondást: soha ne mondd, hogy soha! Ettől függetlenül azonban nem tervezem, hogy ismét csatasorba állnék."
Az eseményen a Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatást adott a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű női Európa-bajnokság már folyamatban lévő előkészületeiről is. A szervezőbizottság elnöke Vetési Iván, alelnöke a horvát szövetség vezetője, Sandi Sola lesz. - A szervezés napi, operatív feladatait egy száz százalékosan az MKSZ tulajdonában lévő projektcég látja majd el, amelynek vezetője az a Szalay Péter lesz, aki az elmúlt években számos nagy sikerű magyarországi világverseny szervezési feladatait látta el, a többi között atlétikai világ- és Európa-bajnokságon, öttusa világbajnokságon, vagy éppen vízilabda Európa-bajnokságon – mondta el Vetési Iván.
- Az eddigi kilenc női Európa-bajnokság alkalmával Pálinger Kati hétszer is főszereplő volt, 1998-2010 között, így mindenképpen fontos szerepet szánunk neki a 2014-es Európa-bajnokság kapcsán is, mert mégiscsak furcsa volna, ha az elmúlt időszakkal ellentétben a születésnapját nem egy világversenyen ünnepelné – mondta el Vetési Iván a december 6-án született Pálinger Katalin kapcsán.
- Amint az Eb-t illetően Kati és az MKSZ az együttműködés konkrét formájáról megegyezik, természetesen tájékoztatjuk a közvéleményt. Addig azonban sok szeretettel várunk vasárnap mindenkit Dabason. Reményeink szerint minél többen szeretnének ott lenni Pálinger Katalin utolsó mérkőzésén! – mondta el zárásként a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.
Keresés