Hajszálnyi különbséggel bukta el a Győr a BL-döntőt
A Győr női kézilabdacsapata 27-25-re kikapott a BL-döntő visszavágóján, idegenben lőtt góllal nyert a Buducsnoszt.
A Győr női kézilabdacsapata hetedik európai kupadöntőjét is elbukta, ugyanis 29-27-es hazai sikerét követően a vasárnapi visszavágón 27-25-re kikapott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica vendégeként, így idegenben szerzett több góllal riválisa diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában.
A zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 29. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Görbicz Anita volt 9 góllal, de a többiek nem igazán tudtak hozzá felnőni, a Győr alig tudott gólt dobni bejátszásból vagy átlövésből, így pedig nem sikerült megőriznie otthon szerzett előnyét.
A Győr korábban 4 EHF Kupa, továbbá 1-1 BL- és KEK-finálét bukott el, utóbbit 2006-ban szintén a Podgorica ellen.
A kezdés előtt a magyar szurkolók elénekelték a Himnuszt, míg a hazai fanatikusok a hosszanti lelátókon kék-fehér zászlókkal és egy hatalmas, az állóhelyi részen a szurkolók feje felett kifeszített drapériával köszöntötték a csapatokat.
A pokoli hőség a kezdéskor biztosan nem zavarta a játékosokat, ugyanis felváltva, minden támadásból gól született (3-4). Talán emiatt is védekezésben túlzottan agresszívvé váltak a csapatok, mindkét fél keményebb harcmodorra váltott, a bírók pedig azzal próbálták elejét venni a durvaságoknak, hogy a 6. percben mindkét együttesből kiszórtak egy-egy embert.
Kiegészülve a Podgorica kapta el a fonalat, a 9. percben először ragadta magához a vezetést (5-4), ráadásul ezt követően is sorra betaláltak a hazaiak, Haraldsen pedig egyáltalán nem találkozott a labdával - csak amikor a hálóból kellett kiszednie... Böhn a 10. percben, kétgólos hátránynál kapust cserélt, behozta az idény végén visszavonuló Pálingert.
Két emberelőnyt kihasználva aztán a játékrész felénél (9-9) utolérte a Győr a montenegrói riválist, elsősorban a két szélső, Kovacsics és Radicevic remeklésével, ugyanakkor a bejátszások és az átlövések továbbra sem sikerültek. Teljes létszámban a hazaiak ismét elhúztak három góllal (12-9), ugyanis Pálinger sem tudta védésekkel segíteni csapatát.
A Győrön még az sem segített, hogy a hazaiaktól sorra küldték ki két percre a játékosokat olyan fegyelmezetlenségekért, mint hogy a középkezdéshez dobott labdába belekaptak. A kettős emberelőnyt sem sikerült igazán kihasználni a magyaroknak, pontosabban csak annyiban, hogy Pálinger egymást követő négy védésével nem nőtt a különbség, de kettőnél (13-11) közelebb sem sikerült férkőzni, mivel a túloldalon Woltering is sorra megfogta a lövéseket.
A félidő hajrája igen kapkodó volt, sok hiba jellemezte mindkét csapat játékát, beszédes adat, hogy az utolsó hét percben egyetlen gól született, így a hazaiak 13-12-es előnnyel vonulhattak az öltözőbe, s ez nagy kritika az ETO-ra nézve azt figyelembe véve, hogy hét kétperces büntetést kapott az ellenfél...
A második játékrész úgy kezdődött, mint az első: felváltva estek a gólok, igaz, ezúttal a kapusok bravúrjai miatt nem minden támadás zárult eredményesen. A 35. percben egy hetesre visszajött Haraldsen, az addig remeklő Bulatovic pedig fölé is vágta a labdát, így Görbicz 16-16-nál egyenlíteni tudott.
Ezt követően a Győr átlövésből és bejátszásból szinte egyáltalán nem tudott gólt szerezni, de Pálinger nagy védései tartották az ETO-ban a lelket - egy ideig. Görbicz szélről cunderezett gólja (19-19) sem rázta fel a magyar gárdát, sőt az eladott labdákat és elrontott lövéseket kegyetlenül megbüntette a Podgorica, amely meglépett 22-19-re. Hornyák kiállítását ugyanakkor megúszták a győriek, nemhogy nem nőtt a hazaiak előnye, Görbicz hetesből még faragott is belőle.
Böhn tanítványai nem találták a rést a montenegrói falon, kizárólag a széleken sikerült helyzeteket teremteni, de Radicevic többször hibázott, s közben a Buducsnoszt először vezetett négy góllal (24-20), amikor már csak tíz perc volt hátra. Ekkor jött a fordulat: a hajrá kezdetén Amorim és Lekic is betalált távolról, Pálinger többször bravúrosan védett, s összesítésben máris a Győrnél volt az előny (25-24), a hazaiak elbizonytalanodtak, a lelátó is kissé elcsendesedett - pontosabban csak a győriektől volt hangos.
A magyar együttes azonban nem tudta folytatni a jó sorozatát, sőt, két kihagyott helyzetre két gyors gól érkezett válaszként az 59. percben, és máris tombolt a hazai publikum, a Győr pedig futhatott az eredmény után - sikertelenül. Görbicz értékesített hetese már kevés volt, a maradék pár másodpercre eldugta a labdát a Buducsnoszt.
Görbicz Anita vehette át a legtöbb gólt dobó játékos díját.
Bajnokok Ligája, döntő, visszavágó:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 27-25 (13-12), Podgorica, 5000 néző, v.: Martin Gjeding, Mads Hansen (dán)
gólszerzők: Bulatovic 9, Miljanic 6, Savic 4, Popovic 3, Cvijic 2, Knezevic 2, Djokic 1, illetve Görbicz 9, Amorim 5, Radicevic 3, Kovacsics 3, Lekic 3, Löke 2
hétméteres: 3/2, illetve 5/5 kiállítások: 16 perc, illetve 6 perc
BL-győztes: a Buducsnoszt Podgorica 54-54-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
További kupa finálék:
A Lada kettős győzelemmel bizonyult jobbnak a román HC Zalaunál – Szűcs Gabriella együttesénél –, az idegenbeli visszavágót egy góllal nyerte meg.
A francia együttes a török Muratpasa Belediyesit győzte le – amely az előző idényben is a döntőben kapott ki –, miután a kilencgólos előnyéből a visszavágót követően hatot megtartott.
NŐI KÉZILABDA, NEMZETKÖZI KUPÁK 2011–2012EHF-KUPA, DÖNTŐ
Lada Togiatti (orosz)–HC Zalau (román) 30–24 (21–20)
Összesítsben: 51–44
CHALLENGE-KUPA, DÖNTŐ
Muratpasa Belediyesi (török)–H.A.C. Handball (francia) 27–36
Összesítsben: 57–63
(Forrás: NSO)
Forrás: telesport.hu
Keresés