Kick-box
Galambos Péter követi a kick-box szövetség élén Leyrer Richárdot
Dr. Leyrer Richárd kick-box elnök, MOB-alelnök tragikus halálát követően rendkívüli tisztújító közgyűlésen választott új vezetőt a Magyar Kick-Box Szövestég. A február 28-án rendezett eseményen Galambos Péter lett a sportág hazai első embere. Leyrer Richárd posztumusz címet kapott.
Kick-boxban utánpótlás-érmekben is mérhető az állami támogatás
Kiváló eredményeket értek el a korosztályos világbajnokságon a magyar kick-box versenyzők Olaszországban. A sportág hazai képviselői a világelithez tartoznak, a mind jobb eredmények eléréséhez sokat segít a Felzárkóztatási program, melyben két nem olimpiai sportág vesz részt.
Küzdősportgála Szombathelyen
Augsztus 30-án, szombaton, 19 órától rendezik meg Szombathelyen a Hurricane Fight 2014 elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát.
Zrínyi Miklós: „A mesteredzőnek nem csak szakmailag kell magas szinten lenni, hanem emberileg is”
Újjáalakult a Magyar Edzők Társasága keretén belül működő Mesteredzői Kollégium. Ez a testület dönt többek között arról, hogy kik kapják meg a kitüntető mesteredzői címet. Zrínyi Miklós, a kick-box sport első mesteredzője, a válogatott szövetségi kapitánya és light-contact, kick-light szövetségi edzője is tagja lett ennek az elit különítménynek.
11 magyar érem minden idők legnagyobb kick-box versenyéről, Floridából
A csepeli Halker-KirályTeam csapata 7 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel tért haza minden idők legnagyobb kick-box versenyéről, Floridából. Az orlandói US Openen 300 klub közül a csepeliek elnyerték a legeredményesebb klubcsapat címet is.
Magyarok a legjobbak közt a világ egyik legnagyobb kick-box viadalán
Az egyik legjelentősebb megmérettetésnek mondható, az Irish Open után a kontinens második, a júliusi US Open mögött a harmadik legnagyobb világversenyének számító Bestfighteren jelentős sikereket értek el a hazai kick-boxosok Olaszországban. Három kupából kettőt a csepeliek hoztak el.
Kick-box gála MOB-alelnökökkel
Nagyszabású kick-box gálát rendeztek hétvégén Szegeden. Az eseményt a MOB két alelnöke is megtisztelte. A világkupa gálamérkőzéseit a mob.hu élőben közvetítette.
Aranyeső a Bihac Open-en
Bosnia Herzegovinában Bihacban léptek pástra a Metex05-Controll SE kick-box versenyzői. A Bihac Open nemzetközi bajnokságon 8 ország 650 versenyzője mérte össze tudását. A magyar sportolók 8 arany, -4 ezüst, -4 bronzéremmel rendkívül sikeres versenyt tudhatnak magunk mögött.
Csepelen nagy hagyománya van a kick-boksznak
Ha pályázni lehetne a „Kick-boksz Fővárosa” címére, akkor Csepel minden bizonnyal esélyesként jelentkezhetne. A Halker KiralyTeam Kick-Boksz Akadémia kiválóságai ugyanis minden egyes világversenyen megmutatják, hogy hogy kell ezt a sportágat művelni. Az elmúlt hétvégén megrendezték a Diákolimpia első fordulóját, ahol több, mint 300 gyerek indult.
Keresés