Lelkes bronzok — 70 éves lett Lelkes Miklósné Tomann Rozália
Hévízről indulva lett a ’70-es évek női kézilabda-válogatottjának oszlopos tagja a most 70. születésnapját ünneplő Lelkes Miklósné Tomann Rozália, őt köszöntjük.
Tomann Rozália 1950. augusztus 14-én született Keszthelyen, ám gyermekkorát Hévízen töltötte. Balatoni lányként Rozál — ahogy sportberkekben hívják — korán megtanult úszni, emellett atletizált, pingpongozott, egy évig pedig még a páston is kipróbálta magát, mígnem nővérét követve, valamint iskolai testnevelőtanárának, Kőnig József bíztatására kipróbálta a kézilabdát, ami mellett aztán egy életre elköteleződött.
A Keszthelyi Haladásban kezdi meg pályáját 1964-ben, majd az érettségit követően, 1968-tól a Budapesti Spartacushoz szerződik, melynek első gyermeke születésig erősíti sorait. A Kőér utcában Nádor Pál pallérozta, ahogy interjúban mondta „ő tanított meg igazán jól cselezni és ő vett rá az átlövésekre is.” Édesapja hatalmas Fradi drukker volt, aminek nem kis szerepe volt abban, hogy 1974-től a zöld-fehérek csapatához igazolt, akikkel Magyar Népköztársasági Kupát, valamint KEK-t is nyert, 228 első osztályú mérkőzésen összesen 678 gólt szerzett.
A magyar válogatottnak tíz éven át volt tagja. Érmek tekintetében elég termékeny időszak volt, hiszen háromszor állhattak fel a világbajnoki (1971, 1975, 1978), egyszer pedig az olimpiai (1976) dobogó harmadik fokára. Az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő moszkvai játékokon negyedikek lettek.
A Testnevelési Főiskolán 1974-ben szerzett edző oklevelet, amelyet ’81 és ’83 között egykori csapata, az FTC mellett kamatoztatott, ezután mint sportmasszőr tevékenykedett tovább. Pályája során Nádori Páltól, Török Bódogtól és Elek Gyulától tanult a legtöbbet. A Fradi és a sport szeretetét pedig gyermekeinek is sikerült átadnia, hiszen Stefi lánya a BEAC kézilabdázója volt, ma pedig testnevelőtanárként oktatja a mozgás szeretetére a középiskolai diákokat. Rozál a hetedik X-et betöltve is aktív életet él, egykori klubtársaival rendszeresen összejárnak, és a MOB rendezvényein is rendre összefuthatunk vele, ám ideje nagy részét unokáival tölti. Szeretett sportágát ma is figyelemmel kíséri, lelkes szurkolója a válogatottaknak és egykori csapatának, a Fradinak is.
Az Isten éltesse még nagyon sokáig Lelkesné Tomann Rozáliát!
(MOB-összeállítás, Képek: MTI)
Keresés