Országúti kerékpár
Armstrong: Nem érdemeltem ki a halálbüntetést
A címeitől doppingolás miatt megfosztott Lance Armstrong kerékpárversenyző az Oprah Winfrey televíziós show-műsorában adott interjúja pénteken közvetített második részében kijelentette: sportolóként valamilyen formában ismét rajthoz állna, de minden profi versenytől eltiltották, amit túlzott büntetésnek tart.
Lance Armstrong kitálalt, Armstrong igazi vallomása még hátravan (Tiszeker)
Az Oprah Winfreynek adott interjúban elismerte, hogy a '90-es évek közepe óta vérátömlesztéssel és tesztoszteronnal doppingolt.
Elvették Armstrong olimpiai érmét
Megfosztotta a 2000-es sydneyi olimpián nyert bronzérmétől Lance Armstrong amerikai országúti kerékpárost a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Armstrong mindent bevallott
A hétszeres Tour-győztes amerikai kerékpáros beismerte, hogy pályafutása során tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt.
Olasz légiós a magyar istálló 14. versenyzője
Megvan a tizennegyedik versenyzője is a magyar bejegyzésű Utensilnord profi kerékpáros istállónak, miután szerződtette a 25 esztendős olasz Alessandro Mazzit.
Súlyos balesetet szenvedett a világbajnok
A 2008-ban világbajnok olasz kerékpározó Alessandro Ballan edzés közben bukott, eltörött a bordája, a combcsontja, és el kellett távolítani a lépét.
Doppingolás nem bizonyított: Heras nyert 2005-ben
A spanyol legfelsőbb bíróság döntése értelmében visszakapta a 2005-ös Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen aratott diadalát Roberto Heras.
Három hete van a fellebbezésre Armstrongnak
A doppingolás miatt örökre eltiltott kerékpáros fellebbezhet az eredményeinek megsemmisítése ellen.
Idő előtt visszavonulna Contador
A jelenkor egyik legjobb kerékpárversenyzője elmondta, nem szeretné túl sokáig űzni a versenysportot.
Keresés