Pálinger bravúrral bajnok a Győr
Sorozatban ötödször, összesen kilencedszer lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második meccsén drámai csatában nyert a Ferencváros otthonában.
A szezon végén visszavonuló Pálinger időn túli hétméterest védett, és ezzel diadalmaskodott az ETO.
A címvédő - amely vasárnap elbukta a Bajnokok Ligája fináléját - remekül kezdett a KEK-győztes Fradi otthonában, majd a fantasztikus iramú derbin örült annak, hogy minimális előnnyel várhatta a második félidőt. A folytatás is izgalmas volt, végül Pálinger óriási bravúrja jelentette az újabb aranyat a vendégcsapat számára.
Egy hete az ETO jó hajrájának köszönhetően nyert hazai pályán a trónkövetelő ellen. Azóta a győriek a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen idegenben lőtt kevesebb gól miatt elbukták a BL-finálét, az FTC viszont sikeresen megvédte címét a KEK-ben a dán Viborggal szemben.
A népligeti meccs előtt a vendégek virágokat nyújtottak át az európai kupasiker részeseinek, ugyanakkor a hazaiak a szezon végén búcsúzó Pálingert, valamint a BL-ben gólkirálynő Görbiczet is köszöntötték.
A fővárosi szurkolók - akik még a "csilláron is lógtak" - azért fricskázva is emlékeztették a győrieket a hétvégére. Egy olyan transzparenst feszítettek ki, amelyen 1-től 7-ig áthúzták a számokat és "ami nem megy, nem kell erőltetni" felirat díszelgett utalva arra, hogy az ETO története valamennyi európai kupafináléját elveszítette.
Még két perce sem ment a találkozó, már 3-0-val robogott a Győr. Ahogy felébredt az FTC, a 6. percben Tomori révén egyenlített is (4-4), sőt fordított. A folytatásban annak ellenére nem tudta visszavenni a vezetést az ETO, hogy kétszer is emberelőnybe került, ám amikor néhány labdát elszórtak a hazaiak, ismét fordult a kocka.
Ahogy Elek Gábor vezetőedző érezte, hogy a ferencvárosi játékosok nem eléggé összpontosítanak, időt kért (22. perc: 13-14). Löke változatlanul sziporkázott, ebben a szakaszban más nem is lőtt gólt a vendégektől, akik azért vonulhattak minimális előnnyel pihenőre, mert Haraldsen kivédte Szucsánszki büntetőjét.
A fordulást követően több poszton cserélt Karl Erik Böhn, a győriek mestere, de Tomori remeklésével visszavette a vezetést a házigazda. Egyre durvább lett a meccs, és Kovacsicz kiállítása alatt Kovacsics nem hibázott (21-22), Radicevic viszont ziccereket rontott.
Az FTC hullámvölgybe került, közel tíz percig nem dobott gólt Pálingernek. Elek időt is kért a 44. percben, 21-23-nál. Zácsik egy kihagyott hetes után a kipattanót összeszedve törte meg a gólcsendet. Ettől lendületet kaptak a hazaiak, és a záró tíz perc már az ő 25-24-es előnyükkel kezdődött, köszönhetően Pastrovics számos bravúrjának ő kilenc percig nem kapott gólt.
A végjáték nagyon vontatottan haladt, a "szaunában" sok volt a padlótörlés és az ápolás. Fej fej mellett haladt a két együttes, majd Cifrát kiállították. Amorim egyenlített (27-27), és innen indult a záró perc. Pálinger megfogta Zácsik ziccerét, a túloldalon pedig hétmétereshez jutottak a vendégek. Tomorit kiállították, a büntetőt pedig Görbicz bedobta, így volt még egy támadása a Fradinak kettős emberhátrányban 15 másodperccel a vége előtt, és időntúli hetest kapott. Zivkovic volt a végrehajtó, ám Pálinger lábbal védett, ezzel bajnok lett az ETO.
A Győr ezt megelőzően nyolcszor (1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011) volt bajnoki aranyérmes.
Elek Gábor, az FTC vezetőedzője:
"Egy kicsi hiányzott, hogy harmadik meccsre kényszerítsük a Győrt. Sajnos, támadásban nem mindig tudtunk megfelelően összpontosítani."
Karl Erik Böhn, a Győr vezetőedzője:
"A Fradi megpróbálta azt a kemény, agresszív védekezést ellenünk, ami a Podgoricának bejött a BL-döntőben. Ettől izgalmas és szoros lett a meccs, de a végén nekünk egy kicsivel több szerencsénk volt."
Pálinger Katalin, a Győr visszavonuló kapusa:
"A végén nem gondoltam arra, hogy mi múlik a hétméteresen. Úgy voltam vele, izguljon inkább a lövő játékos. Sajnálom, hogy a BL-diadal nem sikerült, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy egy bajnoki arannyal búcsúzhattam a KEK-győztes ellen. Méltó lezárása volt a pályafutásomnak."
Görbicz Anita, a Győr irányítója:
"Beigazolódott, hogy a Fradi mindent megpróbál ellenünk, és jó állapotban várta a meccset. Nehéz volt nyerni, de sikerült, mert nekünk kevesebb hibánk volt, mint az ellenfélnek."
Női döntő, 2. mérkőzés:
FTC-Rail Cargo Hungaria Győri Audi ETO KC 27-28 (16-17)
gól: Tomori 6, Szamoránsky P. 6, Zácsik 5, Szucsánszki 5/3, Zivkovic 3, Szádvári 1, Cifra 1, illetve Löke 7, Amorim 6, Görbicz 5/4, Orbán 3, Kovacsics 3, Radicevic 3, Gros 1
A párharcot 2-0-s összesítéssel a Győr nyerte.
(Forrás: mti)
Keresés