Pekingnek is jól jöhet a nankingi ifi olimpia
A Kínai Olimpiai Bizottság szerint, ha augusztusban sikeresen meg tudják rendezni a nankingi ifjúsági olimpiai játékokat, az kedvező hatással lehet a 2022-es téli olimpia pekingi-csangcsiakui közös pályázatára.
Peking 2008-ban nyári olimpiának adott otthont, eltökélt szándéka azonban, hogy 2022-ben a téli játékokat is megrendezhesse Csangcsiakuval közösen.
Kína előszeretettel látja vendégül a világ sportolóit, augusztusban Nankingban mérik össze tudásukat a legjobb fiatal sportolók, ami akár a jövőbeni pályázatok sikeréhez is hozzájárulhat.
„Ha Nanking sikert arat, az a 2022-es esélyeket is jelentősen javítaná. A pozitív tapasztalatok megnövelnék a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Kínába vetett bizalmát, ami később sokat nyomhat a latban” – mondta a Kínai Olimpiai Bizottság alelnöke, Hsziao Tian.
Jang Veize, a nankingi szervezőbizottság ügyvezető elnöke szerint a játékok abból a szempontból egészen biztosan példaként szolgálnak majd, hogy igyekeztek minél alacsonyabban tartani a költségvetést, aminek jegyében mindössze egy létesítmény épült újonnan – az Ifjúsági Olimpia Sportpark, amelyben rögbi- és gyeplabdamérkőzéseket rendeznek nyáron, valamint a BMX küzdelmeit.
„A gazdaságosság nem azt jelenti, hogy nem akarunk költeni, hanem hogy bölcsen költünk. Igyekszünk jó képet sugallni magunkról” – hangsúlyozta Jang.
A nankingi ifjúsági olimpiát augusztus 16-28. között rendezik meg.
Keresés