Színpompás ünnepséggel búcsúzott Szocsi
Vasárnap este a záróünnepséggel hivatalosan is befejeződött Szocsiban a XXII. Téli Olimpiai Játékok, amely a rengeteg előzetes félelem és kritika ellenére bizonyította: a döntnökök nem lőttek mellé a helyszín kiválasztásánál.
Bő két héttel ezelőtt grandiózus megnyitóval vette kezdetét a téli olimpia Szocsiban, ám akkor még csak sejthettük, hogy minden idők (egyik) leglátványosabb világversenyét rendezik Oroszországban.
A végeredmény talán még a várakozásokat is felülmúlta.
Vélhetően a temérdek biztonsági intézkedés miatt, de komoly atrocitás nem zavarta meg a játékokat, és a túlzottan meleg időjárást, illetve a kezdeti szállásproblémákat leszámítva remek benyomásokkal térhetnek haza a résztvevők.
A majd’ 50 milliárd dolláros költségvetésű játékokon 88 ország 2871 atlétája mérte össze tudását, és összesen 98 éremkollekciót osztottak ki. Az éremtáblázat élén a házigazda oroszok végeztek 13 arannyal, 11 ezüsttel és 9 bronzzal, mögöttük Norvégia és Kanada zárt.
Az éremtáblázat élmezőnye (a teljes tábla ITT):
Mi, magyarok előzetesen a pontszerzést tűztük ki célul, amit sikerült is teljesíteni a női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó révén, míg Miklós Edit minden idők legjobb magyar eredményét érte el olimpián alpesi síben. Ledorongolni a Magyar Csapat egyik tagját sem ildomos, a lehetőségekhez, az ország földrajzi adottságaihoz képest elismerésre méltón szerepeltek olimpikonjaink, így Simon Ágnes is, aki 39 évesen, háromgyermekes édesanyaként mérette meg magát sífutásban.
A magyar zászlót a nyitóünnepségen Heidum Bernadett vitte, ezúttal pedig a szintén short trackes Lajtos Szandrát érte ez a megtiszteltetés.
Szocsi csak úgy hemzsegett a rekordoktól, és mivel olvasóink türelme véges, csak néhányat citálunk ide:
- Ole Einar Björndalen a maga 40 évével a legidősebb téli olimpiai bajnokká avanzsált, összesen szerzett 13 érmével pedig a legsikeresebb is egyben. Nem a véletlen műve tehát, hogy a legendás sílövőt hatalmas fölénnyel szavazták be a NOB Sportolói Bizottságába.
- Armin Zöggeler szánkós az első versenyző, aki hat (ráadásul egymást követő) olimpián szerzett érmet.
- Az oroszok által honosított Viktor An elsőként szerzett mind a négy számban olimpiai aranyat rövidpályás gyorskorcsolyában.
- A finnek hokikiválósága, Teemu Selanne rangidősként, 43 évesen nyert érmet (nevesül bronzot) olimpián.
India a megnyitón még a NOB zászlajával vonult fel, a záró ceremónián azonban már használhatta a sajátját, miután a bizottság visszavette tagjai közé az ázsiai országot.
A Fist Stadion 40 ezer nézője előtt két eredményhirdetést is megtartottak, sífutásban a nők 30 km-es, illetve a férfiak 50 km-es versenyében álltak dobogóra az érmesek. Előbbi számban hármas norvég, utóbbiban pedig hármas orosz győzelem született.
A vasárnapi ceremónián a dél-koreai himnuszt is lejátszották a következő téli olimpia tiszteletére, amelynek házigazdája a 2014-es játékokra is kandidáló Pjongcsang lesz.
Thomas Bach, a NOB elnöke beszédében többször megemelte képzeletbeli kalapját az oroszok előtt, akik „mindent betartottak, amit ígértek”, és bízik benne: négy év múlva hasonlóan színvonalas játékokon gyűlnek össze a világ legjobb téli sportolói.
(Czövek Oszkár)
Keresés