Utánpótlás
Hugoo a tiszavasvári olimpiai vándorgyűlésre is ellátogatott
Tiszavasváriban a Magyar Olimpiai Akadémia, a vendéglátó város önkormányzata és a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesület közösen rendezte a 68. Olimpiai Vándorgyűlést, melyen a győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is napirendre került. A júliusi multisport-eseményt a szervező bizottság részéről a MOB korábbi vezető munkatársa, Pignitzky Dorottya mutatta be a közel 150 fős hallgatóságnak. A fesztivál kabalája, Hugoo egy újabb településre látogatott el.
Sportlövők és hokisok a díjazott műhelyek közt
Kiváló márciusi teljesítményük elismeréseként a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub sportolói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az első negyedévben nyújtott produkciójáért a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerés az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hokisait illette, a közönségdíj és a százezer forintos utalvány pedig a szoros csatában diadalmaskodó BVSC-Zugló asztaliteniszezőié lett.
EYOF-on, ifjúsági és felnőtt olimpián is nyert érmet - Kapás Boglárka EYOF-üzenete
Kapás Boglárka az egyetlen magyar sportoló, aki EYOF-on (2007-ben ezüst-), ifjúsági olimpián (2010-ben két arany- és egy ezüst-) valamint felnőtt olimpián (2016-ban bronzérem) is érmet nyert, összesen ötöt. Most a debreceni úszó ob-n versenyez, de előzőleg üzent az EYOF-ra készülő fiataloknak. Bogi éppen ma, április 22-én ünnepli születésnapját...
Bemutatták a szponzorokat és a formaruhákat, indul a jegyértékesítés az EYOF-ra!
Április 14-én kerek számot mutatott a győri Városházával szemben felállított visszaszámláló óra, hiszen ezen a napon már csak száz nap volt hátra a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál nyitányáig. A mai napon 95-öt mutat Hugoo kakas órája, amely egy újabb fontos mérföldkő a nyári „kis olimpiához” vezető úton.
„Biztos vagyok benne, hogy alaposan meg kell majd küzdeni az EYOF-indulás jogáért"
Száz nappal a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rajtja előtt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának szerkesztője utánajárt, hogy az indulásra esélyes fiataljaik miként tekintenek a júliusi versenyre. A kenus Molnár Csenge például tudja, hogy óriási motivációt jelent az embernek, ha hazai közönség előtt versenyezhet, és azt mondta: „a mi sportágunk olyan, hogy mindig születik meglepetés, így biztos vagyok benne, hogy alaposan meg kell majd küzdeni az EYOF-indulás jogáért.
100 nap az EYOF-ig!
A győri városházával szemben álló Hugoo szobor visszaszámláló órája Nagypénteken egy egészen kerek számot mutat, hiszen április 14-től már csak száz nap van hátra a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetéig!
Az európai delegátus is gratulált az EYOF kerékpáros tesztverseny szervezőinek
Április 2-án rendezték a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kerékpáros tesztversenyét. Az eseményen részt vett Umberto Langellotti, a Monacói Kerékpáros Szövetség elnöke, az Európai Kerékpáros Szövetség és egyben az EYOF kerékpáros eseményének ellenörzésével megbízott technikai delegáltja is, aki a viadal végén gratulált a hazai szervezőknek. Magyarországon ilyen köröltekintő biztonsággal megrendezett kerékpárverseny még nem volt, mindenki maximálisan teljesített, a rendezők „ötösre vizsgáztak".
Élsportolóink büszkék arra, hogy a győri EYOF nagykövetei lehetnek
Győrben, sajtótájékoztatón mutatták be a hazai rendezésű, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nagyköveteit március 30-án. A 10 sportág egy-egy már sikeres felnőtt és még fiatal tehetséges sportolója mind örömmel, ingyen vállalta azt, hogy Magyarország első olimpiai eseményének az „arcai” legyenek. Többek közt Kammerer Zoltán, Görbicz Anita és Jakabos Zsuzsanna is megtiszteltetésnek érezte a szervezők felkérését.
Zárt pályán, több mint 60 fős konvoj kísérheti a kerékpáros tesztverseny mezőnyét Győrben
Április másodikán rendezik a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kerékpáros tesztversenyét Győrben. Somogyi Miklós kerékpáros versenyigazgató azt mondta, olyan biztonsági intézkedések kísérik az eseményt, melyre hazai országúti kerékpárverseny alkalmával nem volt példa. „Olimpián, világbajnokságon van ahhoz hasonló útzárás, mint amilyet Győrben megvalósítunk” - hangsúlyozta a háromszoros olimpikon kerekes, a '84-es Barátságverseny győztese, aki több mint két évtizede foglalkozik versenyszervezéssel is.
Keresés