Két magyar az Elnök Kupán
Az idén - Belgorod és Szentpétervár után harmadszorra - Moszkva ad otthont a súlyemelők meghívásos oroszországi Elnök Kupájának, amelyen ezúttal két magyar is szerencsét próbál.
Az orosz fővárosban, közelebbről a Mityiscsi Sportcsarnokban a Pécsi SE erős embere, Gyurkovics Ferenc, illetve a Szegedi Lelkesedés színeiben emelő Nagy Péter áll rajthoz, előbbi a 105, utóbbi a plusz 105 kilogrammosok között.
A pénteken és szombaton lebonyolítandó viadalra kicsi, de minőségi mezőnyt igyekeztek összeverbuválni a vendéglátók, akik a világ több országából is invitáltak sportági kiválóságokat, de Anton Kiszljakov, a szervezőbizottság vezetője csütörtökön még nem tudott végleges névsorral szolgálni. Úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy bár nem sokkal a lengyelországi vb után rendezik a Grand Prix-t, a meghívottak zöme ott lesz a Mityiscsi versenyporondján.
Maga a sportcsarnok nem a súlyemelőké Moszkvában, azt elsősorban jégkorongozók használják, csak a most hétvégi Elnök Kupa alkalmából alakul át - némi belsőépítészeti átrendezéssel - időlegesen az erős emberek randevújának színterévé.
A 2013-as vetélkedés az egyik állomása a magyar elnök, Aján Tamás irányította nemzetközi szövetség (IWF) égisze alatt zajló világkupa-sorozatnak, amelyen ebben a sportágban jelentősnek számító pénzeket osztanak szét a legjobbak között. A két felső női kategória (75 és plusz 75 kg), illetve a három legmagasabb férfi súlycsoport (94, 105 és plusz 105 kg) versenyeinek győztesei fejenként ötezer dollárt kapnak, a második helyezetteknek három, a harmadikaknak pedig kétezer dollár dukál. Külön anyagi elismerés jár annak, aki világcsúcsot ér el: a fogásnemek valamelyikében, tehát akár szakításban, akár lökésben felállított rekord jutalma háromezer, az összetettben produkálté pedig hatezer dollár. A pénzdíjakat az orosz szövetség állja.
A 2011-es GP védnöke az akkori orosz államfő, Dmitrij Medvegyev volt, a tavalyi és idei Vk-viadal patrónusának szerepét pedig a mostani államfő, Vlagyimir Putyin vállalta.
(Forrás: MTI)
Keresés