Hazatért Szocsiból a Magyar Csapat
Hétfő délelőtt hazatért Szocsiból a Magyar Olimpiai Csapat, amelynek tagjai sajtótájékoztatón számoltak be Budapesten a téli olimpián szerzett élményeikről.
A hatalmas médiaérdeklődés övezte eseményen a legtöbb szem a csíkszeredai születésű Miklós Editre szegeződött, aki elmondta: óriási élmény volt számára az olimpia, de nincs megállás, napok múlva ugyanis már a svájci világkupán kell helyt állnia.
Edzője, Stark Márton szerint az alpesi síző – aki minden idők legjobb magyar eredményét érte sportágában az ötkarikás játékok történelmében – négy év múlva akár az aranyéremért is harcba szállhat Pjongcsangban. A versenyzőt nem nyomasztják az elvárások.
„Ez nem teher a számomra. Szocsiba is a pontszerzés reményében utaztam, és egyáltalán nem éreztem magamon nyomást, a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtottam” – fogalmazott Miklós Edit.
A női rövidpályás gyorskorcsolyaváltónak pontot is sikerült szereznie, és valamennyi tagja sikerként értékelte az eredményt. Sok idő azonban számukra sincs a pihenésre, elvégre Miklóshoz hasonlóan rövidesen ismét komoly versenyen, a világbajnokságon méretik meg magukat – igaz, a váltóból mindössze ketten utazhatnak Montréalba.
Heidum Bernadett jó eséllyel rajthoz állhat a viadalon, de előbb még mondott néhány szót Szocsiról, többek között arról, hogy a média kifejezetten hátráltatta a csapat szereplését.
„Sajnálom ezt az egész ügyet, nyilván nem volt ránk jó hatással, csapaton belül azonban nincsenek feszültségek, és amúgy sem hiszem, hogy most erről kellene beszélni.”
Kónya Zsófia az olimpián ünnepelhette 19. születésnapját, és a sajtótájékoztatón elmondta, meglepetésként érte, hogy az orosz rendezők is számon tartották ezt, és edzését megszakítva felköszöntötték.
A short trackes hozzátette, most már minden idegszálával a közelgő junior-világbajnokságra koncentrál, ez lesz ugyanis az utolsó alkalom, hogy korosztályos világversenyen nagyot alkothasson.
A szintén rövidpályás gyorskoris Lajtos Szandra hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy ő vihette a magyar zászlót a záróünnepségen, a következő két hétnél azonban nem tekint messzebbre: addig folyamatosan edz a csapattal, hogy véletlenül se essen vissza azoknak a formája, akik végül indulhatnak Montréalban.
A sajtótájékoztatón valamennyi szocsi olimpikonunk jelen volt, a csapat korában csak egyszer verbuválódott így össze, még a nyitóünnepségen. A fogadalomtételre Berecz Anna nem tudott hazaérni, míg a záró ceremóniáig több sportoló is elhagyta az olimpiai falut.
(Fotó: MOB/Kovács Anikó)
Keresés