In memoriam
Elhunyt Kruj Iván - a birkózólegenda 9 olimpián bíráskodott
Életének 87. évében elhunyt Kruj Iván, a Ferencváros egykori birkózója, majd edzője, a szabadfogású válogatott volt edzője, sportvezető - adta hírül február 24-én a Magyar Birkózó Szövetség. A sportág legendája 1972 és 2004 között 9 olimpián vett részt vezetőbíróként.
Elbúcsúztatták Pazár Sándort
Pénteken a Rákoskeresztúri Újköztemetőben végső búcsút vettek Pazár Sándortól, a Budapesti Spartacus SC egykori elnökétől, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagjától.
Elhunyt Turu István olimpikon ökölvívó
Rövid, súlyos betegség után elhunyt Turu István (a képen balról a 3.) olimpikon ökölvívó. A magyar férfiválogatott egykori edzője 58 éves volt.
Elhunyt Furmen Imre olimpiai pontszerző kerékpáros
Hosszan tartó, súlyos betegség után 87 éves korában elhunyt Furmen Imre, helsinki olimpiai 5. helyezett kerékpáros – adta hírül honlapján a Magyar Kerékpáros Szövetség. A többszörös magyar bajnok pályakerekes 1952-ben Schillerwein Istvánnal tandemben, 2000 méteren lett 5., a 4000 méteres csapatversenyben pedig a 10. helyen zárt (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István).
Elhunyt Vermes Albán olimpiai ezüstérmes úszó
63 éves korában elhunyt az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó, Vermes Albán – adta hírül honlapján szerda reggel a Magyar Úszó Szövetség. Az olimpikon-sportvezetőt súlyos betegség után, február 3-án érte a halál.
Február 19-én búcsúztatják Pazár Sándort
Pazár Sándort február 19-én, 11.45 órától búcsúztatják a Rákoskeresztúri Újköztemetőben. A Budapesti Spartacus korábbi elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja január 6-án, életének 87. esztendejében hunyt el.
Elhunyt Csatári József olimpiai bronzérmes birkózó
Hosszú betegség után életének 78. évében múlt éjszaka elhunyt Csatári József, olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó – adta hírül szombat reggel közösségi oldalán a Magyar Birkózó Szövetség.
Elhunyt dr. Kriza Ákos
Hosszú, súlyos betegség után 2021. január 18-án, 56 esztendős korában elhunyt dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – tette közzé honlapján a település. Az egykori városvezető 2018-tól tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Megyei Jogú Városok Szövetségét képviselte.
Elhunyt dr. Haán András, aki két sportágat is képviselt olimpián
Életének 75. esztendejében január 5-én, Solymáron elhunyt dr. Haán András – tájékoztatott a Magyar Vitorlás Szövetség. A sportember-szívsebész két sportágban is versenyzett olimpián: Tokióban a magyar kosárlabda-válogatottat erősítette, Montreálban pedig a vitorlások között mérkőzött meg.
Keresés