In memoriam
Elhunyt Pazár Sándor, a MOB tiszteletbeli tagja
87 esztendős korában, január 6-án elhunyt Pazár Sándor sportvezető, a Budapesti Spartacus korábbi elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja – adta hírül a SOSZ.
Elhunyt Ludasi Róbert kajak-kenu mesteredző
Ludasi Róbertet 2021. január 3-án hajnalban, álmában érte a halál. A mesteredző 68 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Tanítványa volt az utóbbi három évtized szinte összes sikeres magyar kenusa, a fiatalon elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, valamint Horváth Csaba, Kozmann György, Kiss Tamás, Csabai Edvin és több más világbajnok versenyző is – emlékeztet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hírlevele. A szakember számos nyári olimpián volt a magyar delegáció tagja.
Elhunyt Walther Tröger, a NOB egykori sportigazgatója, a müncheni olimpiai falu polgármestere
Kilencvenegy éves korában elhunyt Walther Tröger, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja, a német olimpiai szervezet korábbi elnöke, aki az 1972-es müncheni nyári játékokon az olimpiai falu polgármestere volt – tette közzé honlapján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
110 éves lenne a tatai edzőtábor megálmodója, Kocsis Mihály
1910. december 30-án született Kocsis Mihály, a tatai edzőtábor megálmodója majd igazgatója, az 1948-as londoni olimpián résztvevő magyar csapat vezetője, a Központi Sportiskola (KSI) igazgatója, a Magyar Testnevelési és Sportmúzeum tudományos főmunkatársa. A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagja, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia tiszteletbeli tagja egész életében az olimpiai mozgalmat szolgálta. A legendás sportvezető most lenne 110 esztendős – rá emlékezünk...
Elhunyt Ali Csaba olimpikon úszó
74 esztendős korában elhunyt Ali Csaba olimpikon úszó – tette közzé a hírt közösségi oldalán a szolnoki Damjanich-uszoda.
Elhunyt dr. Rozsnyai Czapko Huba olimpikon atléta
Életének 78. évében, december 4-én elhunyt dr. Rozsnyai Czapko Huba (288-as rajtszámmal) fogorvos, kiváló magyar olimpikon atléta – adta hírül a Magyar Atlétikai Szövetség a honlapján. 1964-ben a tokiói olimpián, 100 méteres síkfutásban és 4x100 méteres váltóban is rajthoz állt.
Elhunyt az olimpiai bronzérmes vízilabdázó Kuncz László
Életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó (a képen jobbra, fehér sapkában) – adta hírül honlapján a Magyar Vízilabda Szövetség.
Elhunyt Erdős Márton olimpikon birkózó
76 esztendős korában elhunyt Erdős Márton, kétszeres szabadfogású felnőtt magyar bajnok, Európa-bajnoki negyedik helyezett, olimpikon birkózó. Bíróként és titkárként, a Magyar Birkózó Szövetség Bíróbizottságának tagjaként hosszú évekig dolgozott a versenyeken – számol be a Magyar Birkózó Szövetség és a BVSC honlapja.
Elhunyt dr. Laczkó Mihály, a MOB korábbi tagja
November 20-án elhunyt dr. Laczkó Mihály, a Magyar Kábel Művek egykori elnök-vezérigazgatója, aki korábban két ciklusban is vezette a Magyar Labdarúgó Szövetséget – írja a szövetség honlapja. A sportvezető korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.
Keresés