Kakas István pontszerző lett Caliban
Újabb pontszerző hely a Világjátékokon! Kakas István (a képen) a csupaszíj kategóriában megszerezte az ötödik helyet. Gajdos Csaba Márk, a másik magyar íjász, az olimpiai versenyszámban indult és ott 10. lett.
Kakas István a negyedik helyről várta a szerdai napot. A mért távról leadott lövései azonban nem sikerültek annyira jól, mint a méretlenek, ezért, bár közel volt a négyes döntő, meg kellett elégednie az 5. hellyel.
„Amit otthon megtudtam lőni, azt megcsináltam itt is. Érdekes volt, ritkán vagyok olyan versenyen, amikor a nézőket úgy kell kirángatni a pályáról. Nagyon szerettem volna bekerülni a döntőbe, de majd legközelebb…” – mondta Kakas.
Gajdos Csaba Márk egy helyet javított keddi pozíciójához képest.
„Összességében elégedett vagyok. Ez a 10. hely nagyjából az én jelenlegi tudásomat tükrözi. Óriási pályát raktak össze a szervezők. Itt minden volt, ami a terepíjászat sava-borsa.” – zárta nyilatkozatát Gajdos.
Kakas a hetedik pontszerző a kolumbiai Világjátékokon. Korábban a búvárúszó Kanyó Dénes két negyedik helyet csípett el, Makai Erika (szumó) ugyancsak duplázott, ő kétszer volt ötödik, míg Károlyi Csilla (búvárúszás) és a Székely Lilla, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Debreczeni Hajnalka alkotta 4X100 méteres női felszíni búvárváltó is egyaránt hatodikként zárt.
Az értékes pontszerző helyeken kívül természetesen ott vannak az érmesek: Székely Lilla (búvárúszás) aranyat, Kalmár István (szumó) pedig ezüstöt szerzett a nem olimpiai sportágak Világversenyén.
Az ijász verseny (hangulatképek):
Kakas a jelvénygyűjteményét a sapkáján hordja
Az ötödik helyen végzett Kakas István feltűnő sapkát hord a fején. A magyar íjász fejfedőjét több tucat jelvény díszíti. „Több éve gyűjtögetem. Ezek a jelvények csak íjászattal kapcsolatosak. Csak néha szedem le a relikviákat, amikor a sapkát kimosom. Többször próbáltak egyikre másikra ajánlatot tenni, de egyiktől sem akarok megválni.” – mondta Kakas, aki úgy fogalmazott, hogy nem egy babonás ember, tehát nem kabalaként funkcionál a sapka, viszont mindig nála van a versenypályán.
Keresés