Baku2015
EOC: Baku készen áll az I. Európa Játékokra
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) I. Európa Játékokért felelős koordinációs bizottsága befejezte végső helyszíni terepszemléjét az azerbajdzsáni Bakuban. A szakemberek elégedetten, pozitív benyomásokkal távoztak.
Biztonságos közlekedés az Európa Játékokon
Az első Európa Játékok apropóján több mint kétezer, az eseményen dolgozó hivatásos sofőr vehet részt a szervezőbizottság, az azeri közlekedési minisztérium és a bakui tömegközlekedési társaság közös vezetéstechnikai programjában.
Lángtartókkal az Európa Játékok sikeréért
A bakui szervezőbizottság bejelentése szerint lángtartóknak hívják majd az első Európa Játékok önkénteseit.
Magyar frissdiplomás a bakui szervezőcsapatban
Szabó Szandra - a képen jobbra - 2014-ben végzett a TF sportmenedzseri szakán. Fél évig a Magyar Olimpiai Akadémia gyakornoka volt, ma a frissen végzett hallgatóknak meghirdetett nemzetközi program keretében, háromhetes felkészítő kurzus után a bakui Európa Játékok szervezőbizottságában dolgozik.
Nemzetközileg is elismerték az Európa Játékok arculatát
A Design Week nevű elismert nemzetközi weboldal az év legjobb arculati kialakításának választotta a 2015-ös Európa Játékok augusztusban bemutatott megjelenését. Az egyedi arculatot a bakui szervezőbizottság munkatársai a londoni SomeOne ügynökséggel karöltve fejlesztették ki.
Bemutatták a bakui kabalafigurákat
Hivatalosan is bemutatták a 2015-ös bakui Európa Játékok két kabalafiguráját: Jeyrant, a gazellát és Nart, a gránátalmát.
A mieink már gőzerővel készülnek Bakura
Hétfőhöz 200 nap, és megkezdődik az első Európa Játékok Bakuban. A magyar csapat összetételét illetően még sok a kérdőjel, de néhány azért már kiegyenesedett.
Látványos show-val készül Baku az Európa Játékokra
Baku látványos show-val ünnepli meg hétfőn, hogy már csak kétszáz napot kell várni az első Európa Játékokra.
Már ezren dolgoznak Baku sikeréért
Az ezredik főállású dolgozó is munkához látott Bakuban az Európa Játékok minél sikeresebb megrendezése érdekében.
Keresés