Olimpizmus
Töretlen növekedéssel ünnepli 4. évfordulóját az Olympic Channel
A 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékokkal kapcsolatos tartalmak vetítésétől kezdve a 2020-as tokiói olimpiai játékokat megelőző lokalizált tartalmak gyártásán át a COVID-19 pandémia során otthon maradni kényszerülő szurkolókat energizáló globális digitálos kampányok indításáig mérföldkőnek bizonyult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olimpiai tartalmakat sugárzó csatornája. A platformokon található videók már több mint 3,3 milliárd megtekintésnél járnak.
Antwerpen: a béke és egység jelképe 100 évvel az olimpia után
Az első világháborút követően a NOB Antwerpent választotta az 1920-as olimpiai játékok rendezőjének. A szervezőknek számos akadályt kellett leküzdeni, hogy aztán olyan olimpiát rendezhessenek, amely még ma is kiemelkedik a sport, a nemek közti egyenlőség, az egység és a béke területein nyújtott hozzájárulásáért. Száz esztendővel később, amíg az egész világ a pusztító COVID-19 pandémiával néz szembe, az 1920-as antwerpeni olimpiai játékok tovább él a válság utáni szolidaritás és felépülés szimbólumaként.
A NOB és az Intel készen áll, hogy szolgáltatásaival világszerte sportolókat támogasson
A sportolók fejlődéséhez és támogatásához kapcsolódó missziójának részeként a NOB, az Intellel karöltve, az Athlete365-közösségen keresztül tovább bővíti a sportolóknak szánt életvezetési, mentorálási, tanulási és fejlesztési szolgáltatásait.
A sport által bármi lehetséges – interjú Yiech Pur Biellel
A menekültek világnapján Yiech Pur Biel, a 2016-os riói ötkarikás játékokon résztvevő első menekült olimpiai csapat tagja számol be az Egyesült Államokba vezető útjáról, valamint mesél álmáról, vagyis arról, hogy jövőre Tokióban másodszor is szerepelhessen az olimpián.
A világ legnagyobb online olimpiai edzését ünnepeljük az olimpiai világnapon
A sport és az olimpizmus éves, június 23-i ünneplése összehozza a világ olimpikonjait a világ legnagyobb, 24 órás digitális olimpiai edzésén.
A NOB teljes mértékben tiszteletben tartja a sportolók megnyilvánulásait
Az Egyesült Államokban a Geogre Floyd halálát követő tüntetésekkel kapcsolatban tett sportolói nyilatkozatokról szólva a NOB kijelentette, azokat teljes mértékben tiszteletben tartja, eközben a változások előmozdításáért az Amerikai Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) tanácskozást fog tartani.
Történelmi csúcson a nők aránya a NOB testületeiben
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. május 28-án ismertette testületeinek 2020-as összetételét. A bizottsági tagságok kialakítása ismét jól illusztrálja a szervezet elkötelezettségét a nemek közötti egyenlőség iránt, hiszen a 2019-es 45,5%-os arányhoz képest idén a 30 testület pozícióinak 47,7%-át töltik be nők.
Elhunyt Janez Kocijančič, az EOC elnöke
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) mély megrendüléssel tudatta, hogy hirtelen és súlyos betegséggel szembeni bátor csatát követően 78 éves korában elhunyt Janez Kocijančič, az EOC elnöke.
„Légy türelmes és gondolkodj pozítivan” – üzeni Eliud Kipchoge, a maratonfutás olimpiai bajnoka
Eliud Kipchoge, Kenya maratonfutó olimpiai bajnoka részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által első ízben május 12-én megrendezett exkluzív sportolói webináriumon, ahol tanácsokat adott a sportolóknak, hogyan maradjanak formában és gondolkodjanak pozitívan a koronavírus világjárvány közepette.
Keresés