Téli Universiade: A gyorskorcsolyázó Heidum Bernadett ezüstérmes
A Téli Universiade versenyein szerdán Heidum Bernadett ezüstérmet szerzett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában, míg Nagy Konrád 10 000 méteren közel húsz éves országos csúcsot döntött meg gyorskorcsolyában.
Heidum Bernadett (a fotón Darázs István szakmai igazgatóval) a döntőben három dél-koreai, két kínai ellenféllel került össze. Sokáig második helyen ment, de a vége előtt több előzés is történt. Bernadett, aki a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója, nagyon ügyesen kihasználva az ellenfelek viaskodását visszaszerezte a második helyet. Ideje 2:30.545. Ugyanezen a távon Keszler Andrea hetedik lett, míg Kónya Zsófia a 19. helyen zárta a távot.
A férfiak 1500-as távján Béres Bence 21., Burján Csaba pedig 23. lett.
A váltók közül szerdán a férfiak léptek pályára, és a Béres, Burján, Knoch, Oláh négyes Kanada mögött a második helyen jutott tovább a holnapi elődöntőbe. A női váltó holnap kezdi meg versenyzését.
Heidum Bernadett a MEFS arca, Joó Abigél és Cseh László mellett.
Heidum: „nagyon örülök ennek az ezüstnek! A pálya jó volt, és a futam is jól jött ki. Három körrel a vége előtt második voltam, de két versenytárs elindult és elém kerültek. Azután összeakadtak, és sikerült visszajönnöm a második helyre. Döntőt vártam, és sikerült is. Bízom benne, hogy váltóban is sikerül nagyon jól szerepelnünk.”
A téli Universiade gyorskorcsolyaversenyein csütörtökön, Baselga di Pinében, Nagy Konrád megdöntötte a 10 000 méteres táv országos csúcsát. Az új rekord 14:26.43.
A korábbi rekordot 1994-ben Dolp István futotta, Konrád, aki az Óbudai Egyetem hallgatója, közel másfél perccel javította meg. Dolp akkori ideje 15:51.32 volt, melyet Budapesten ért el 1994 februárjában.
Nagy Konrád: „borzasztó egy táv ez a 10 000 méter” – mosolyodott el. ” Mégis, most jobban érzem magam, mint az 5 000 után. A mai futamon úgy 7000 méter körül jött el a holtpont, belassultam, de miután átestem rajta megint jól ment. Jól sikerült összességében. Örülök, hogy sikerült közel másfél perccel megdönteni ezt a rekordot. Büszke vagyok rá. Az időm nyitott pályán, mint ez itt az Universiadén, reális.”
Szerdán délelőtt egyszerre két sí számban volt érdekelt a magyar csapat. 10 órakor Csanaky Péter kezdett freestyle-ban, valamint Berecz Anna óriás műlesiklásban.
Csanaky Péter, az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója, első futamában a 14., a másodikban pedig 21. helyen végzett, és nem jutott be a döntőbe Monte Bondonéban. A versenyt a finn Leinonen nyerte. Ezzel Trentoban véget értek a freestyle sí versenyek.
Csanaky Péter:
„Az edzések jól mentek, de a verseny első körében volt két apróbb hibám. Ez még javítható lett volna, de a második kör vége előtt lecsatolt a lécem, így ezen elment a döntőm. Erős mezőny jött most össze az Universiadén. Amerikában van most egy Világkupa, eredetileg úgy gondoltuk, hogy oda megy a mezőny zöme. De végül ide jöttek, többek között a finnek, franciák, lengyelek, svájciak és az amerikaiak egy része is. Ez egyértelműen mutatja, hogy milyen nagy rangja van az Universiadénak. A pálya amúgy nem volt elég technikás, általában 8-9 elem van, de itt csak 4 volt a hó miatt. Mai állás szerint már csak matematikai esélyem van az olimpiára, többek között azért, mert kilenc hónapot vártam az úgynevezett FIS kódra, és így nem tudtam négy Világkupán elindulni. Nagyon nagy köszönettel tartozom a szüleimnek, akik itt a helyszínen szurkoltak nekem, a szponzoraimnak, a Neon Signnak, az Alpesi Clubnak, az Anonnak. Szeretném külön is kiemelni, hogy most először segítette versenyzésemet edző a helyszínen, Bekényi Ádám. Tervezem megnézni a snowboardosok versenyét, és szeretnék a záró ceremónián is ott lenni.„
Bekényi Ádám, edző
„Ez már a harmadik Universiadém, amin részt veszek. Péter nagyon sokat edzett a verseny előtt, agilis versenyző. A begyakorolt figurák itt Trentoban is visszajöttek. Külföldi edzők jöttek oda hozzánk érdeklődni, ami nekünk, magyaroknak ebben a sportban szokatlan még. Az első körben biztonságit mentünk, a másodikban viszont kockáztatnunk kellett. Ez most erre volt elég. Pénteken snowboardosaink mennek, bízunk bennük.”
Berecz Anna, a University of Alaska Anchorage hallgatója, az óriás műlesiklás mindkét futamában a mezőny második felében zárt szerdán Pozza di Fassában. Az első helyen a lengyel Gasienica-Daniel végzett. Anna legközelebb pénteken áll rajthoz.
(Deregán Gábor, Fotó: Kovács György/MEFS)
Keresés