Magyar rekordok és mintegy 20 magyar olimpikon a 29. Nyári Universiadén, Tajpejben
Az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárta a magyar egyetemi csapat a 29. Nyári Universiadét Tajpejben. Tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végzett a csapat az országok közötti ranglistán, és az 1-6. helyezettek összességében a legtöbb pontot gyűjtötték az 1965-ös Budapesti Universiade óta.
Szeptember 3-án, vasárnap érkezett haza Tajpejből a Magyar Universiade-delegáció utolsó csoportja is, köztük a férfi vízilabdaválogatott tagjai, akiknek ugyan nem sikerült a címvédés, de furcsa módon úgy lettek pontszerző, 5. helyezettek, hogy csak egyetlen csapat volt jobb náluk, a szerbek.
Az idei 29. Nyári Universiade a 14-es szám körül forgott: a 144 ország részvételével zajló soksportos eseményen Magyarország 14 sportágban indított 140 versenyzőt, akik 14 érmet szereztek és ezzel a 14. helyen zárta a viadalt. Az éremtáblázat élén 1. Japán (37 arany, 27 ezüst, 37 bronz), 2. Dél-Korea (30 arany, 22 ezüst, 30 bronz), 3. Tajvan (26 arany, 34 ezüst, 30 bronz) végzett. Érmek számának tekintetében megelőztük Franciaországot, Kanadát, Ausztráliát, Finnországot, és az Egyesült Királyságot is, akiknek aranyérmet sem sikerült szerezniük. A Visegrádi országok közül Lengyelország a 11. (7 arany, 9 ezüst, 9 bronz), Csehország a 39. (1 arany, 0 ezüst, 2 bronz), Szlovákia pedig az 50. (0 arany, 1 ezüst, 1 bronz) helyen zárta a játékokat. Az Európai Unió tagországai közül Magyarország előtt csak 3 ország végzett: Olaszország a 8. (9 arany, 6 ezüst, 17 bronz), Lengyelország a 11. (7 arany, 9 ezüst, 9 bronz), Németország pedig a 12. helyen (7 arany, 6 ezüst, 11 bronz). Összesen 43 ország szerzett legalább 1 aranyérmet és 66 ország tudott dobogóra kerülni.
Az idei Universiadén számos magyar rekord is megdőlt. Az egyetemisták olimpiájának is nevezett multisport-eseményen az elmúlt 50 év legtöbb magyar egyetemista sportolója vett részt (140 fő). Az elmúlt 40 évben a 2. legtöbb érmet hoztuk el (ennél csak Kazanyban volt több érmünk, 15, azonban ott csak 4 aranyat szereztünk). Vívásban megnyertük a sportági éremversenyt 3 arany- és 3 ezüstéremmel (2. Oroszország: 2 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel). A magyar csapat az utóbbi fél évszázad legjobb teljesítményét érte el a pontszerző helyezések terén: egyetemi hallgató élsportolóink 7 sportágban összesen 111 pontot gyűjtöttek: az érmek mellett 5 negyedik, 6 ötödik és 8 hatodik hellyel.
Az összesen 7639 sportolóból álló mezőny a korábbi Universiadéknál is rangosabb volt, a legtöbb sportágban a jelenlegi világ- és olimpiai bajnokok és érmesek részvételével zajlottak a versenyek. A magyar delegáció egyes sportágakban inkább az utánpótlásra épült, de tagjai között találtuk a felnőtt világbajnok Szatmári András kardvívót, további 2 vb-ezüstérmest (Iliász Nicolas, Olasz Anna), és 6 vb-bronzérmest (Baji Balázs, Bolonyai Flóra, Garda Krisztina, Kotsis Edina, Márton Anna, Menczinger Katalin), valamint 5 korábbi Universiade-bajnokot (Biczó Bence, Illés Sándor, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Sedlmayer Tamás), továbbá Európa-bajnokokat (Dieterle Fábián, Gyurta Gergely, Verrasztó Evelin), az egész csapatban pedig mintegy 20 olimpikont.
A helyszínen meglátogatta a magyar csapatot: Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja, Universiade-bajnok; Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Universiade-bajnok; dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, ötszörös Universiade-bajnok; Gyurta Dániel, a NOB tagja, a MEFS elnökségi tagja; Fábián László, a MOB sportigazgatója; Danada Judit, a Fővárosi Önkormányzat Sportosztályának vezetője.
Külön köszönet illeti a sportági szövetségeket a felkészítésért, a finanszírozás előteremtéséért, több sportágban a magas szintű részvétel és irányítás biztosításáért, beleértve a felnőtt szövetségi kapitányokat (Bíró Attila női vízilabda, Draskóczy Imre női torna, Märcz Tamás férfi vízilabda, Táczi Zsolt nyíltvízi úszás, Udvarhelyi Gábor vívás), Patakfalvy Miklóst a Taekwondo Szövetség elnökét, valamint edzőként Székely Bulcsú olimpiai és Universiade bajnok vízilabdázónkat és Németh Zsolt vb-ezüstérmes és Universiade bajnok atlétát.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az idei Universiadén Magyarország adta a világnak a leggyorsabb állatorvost: dr. Baji Balázst (ÁOTE), a legjobban tőröző urbanistát: Kreiss Fannit (University of Antwerpen), a legjobban kardozó pszichológust: Márton Annát (ELTE), a leggyorsabban úszó kommunikációst: Olasz Annát (Arizona State University) és a legjobban kardozó marketingest: Szatmári Andrást (BGE).
A MEFS köszönetét fejezi ki az Universiade-részvétel támogatásáért az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a sportági szövetségeknek és az egyetemeknek; az érmesek tárgyjutalmainak finanszírozását a Szerencsejáték Zrt.-nek, továbbá a felszerelések biztosítását segítő Antenna Hungaria és a Lancast hozzájárulását.
A következő nyári Universiade helyszíne az olaszországi Nápoly lesz 2019. július 3. és 14. között.
A MAGYAR UNIVERSIADE CSAPAT 1-6. HELYEZETTJEI A 29. TAJPEJI NYÁRI UNIVERSIADÉN
Aranyérmesek (5):
- Baji Balázs (ÁOTE) - atlétika, 110 m gát
- Kreiss Fanni (University of Antwerpen) - vívás, tőr egyéni
- Márton Anna (ELTE) - vívás, kard egyéni
- Olasz Anna (Arizona State University) - nyíltvízi úszás, 10 km
- Szatmári András (BGE) - vívás, kard egyéni
Ezüstérmesek (5):
- Bányai Zsombor (SZIE) - vívás, párbajtőr egyéni
- Gyürkés Viktória (SE) - atlétika, 3000 m akadály
- férfi párbajtőr csapat: Bányai Zsombor (SZIE), Berta Dániel (PTE), Cho Taeun Sándor (BCE), Siklósi Gergely (ELTE)
- női kard csapat: Katona Renáta (SE), Márton Anna (ELTE), Mikulik Júlia (SE), Záhonyi Petra (BME)
- női vízilabda csapat: Bolonyai Flóra (ELTE), Garda Krisztina (SZIE), Gurisatti Gréta (DUE), Horváth Brigitta (DUE), Kiss Alexandra (DUE), Kövesdi Vivien (TE), Leimeter Dóra (ELTE), Máté Zsuzsanna (ELTE), Menczinger Kata (DUE), Rebecca Parkes (DUE), Szilágyi Dorottya (DUE), Vályi Fanni (EKE), Ziegler Diana (DUE)
Bronzérmesek (4):
- Biczó Bence (EDUTUS) - úszás, 200 m pillangó
- Gyurta Gergely (METU) - úszás, 1500 m gyors
- Kozák Luca (DE) - atlétika, 100 m gát
- Szikszai Róbert (NYE) - atlétika, diszkoszvetés
4. helyezettek (5)
- Banda Árpád (OE) - íjászat, olimpiai reflexíj
- Gyurta Gergely (METU) - úszás, 400 m vegyes
- Halász Bence (ELTE SEK) - atlétika, kalapácsvetés
- Récsei Rita (ELTE) - atlétika, 20 km gyaloglás
- vívás, női tőr csapat: Balogh Orsolya (SE), Kondricz Kata (TE), Kreiss Fanni (University of Antwerpen), Lupkovics Dóra (BCE)
5. helyezettek (6)
- Gonda Evelyn (Seneca College, Toronto) - taekwondo, -62kg
- Sömenek Onon Kata (PPKE) - nyíltvízi úszás, 10 km
- férfi kard csapat: Iliász Nicolas (ELTE), Péch Miklós (BCE), Puy Sebestyén (SZIE), Szatmári András (BGE)
- férfi vízilabda csapat: Angyal Dániel (EDUTUS), Bundschuh Erik (KJF), Gyárfás Tamás (GDF), Illés Sándor (WSUF), Jansik Szilárd (EDUTUS), Kardos István (EDUTUS), Kovács Gergő (EKE), Kovács Péter (EDUTUS), Lévai Márton (EDUTUS), Lőrincz Bálint (EKE), Német Toni Josef (DUE), Pohl Zoltán (OE), Sedlmayer Tamás (TE)
- női gyorsasági görkorcsolya váltó 3000 m: Gardi Dominika (SZTE), Kopilovic Eleonóra (SZTE), Sántha Blanka (BCE), Török Réka (SZTE)
- női taekwondo csapat: Gonda Evelyn (Seneca College, Toronto), Kotsis Edina (EKE), Patakfalvy Csenge (BCE)
6. helyezettek (8)
- Gardi Dominika (SZTE) - gyorsasági görkorcsolya, 15 000 m kieséses
- Gyurta Gergely (METU) - úszás, 800 m gyors
- Huszák János (TE) - atlétika, diszkoszvetés
- Kerekes Gréta (TE) - atlétika, 100 m gát
- Kéri Bianka (PE) - atlétika, 800 m
- Pulai Bence (TE) - úszás, 100 m pillangó
- Rivasz-Tóth Norbert (DE) - atlétika, gerelyhajítás
- Verrasztó Evelin (TE) - úszás, 200 m vegyes
(MEFS)
Keresés