Téli Universiade: Nagy Konrád 6. 1500 méteren
Nagy Konrád vasárnap a 6. helyen végzett a gyorskorcsolya 1500 méteres távján, ami az eddigi legjobb magyar eredmény a téli Universiadén Trentoban. Egy orosz versenyzővel futott párban, és a külső pályán kezdve 1:49.66-os időt ért el.
„Nem rossz ez a hatodik hely, de azért kicsit el vagyok kenődve. Tudom, hogy lehetett volna jobb is. Két olyan versenyző is előttem végzett, akiknek rosszabb a legjobbjuk nálam. A rajtom lassú volt, és egy váltásnál rosszul jött ki, hogy el kellett engedjem az orosz versenyzőt. Érzem, hogy lesz ez még jobb is – mondta Nagy Konrád pár perccel a futam után.
- Az Universiade után majd a januári Eb-re készülök elsősorban, de az olimpia is szemem előtt lebeg” – mosolyodott el Nagy.
Szöllősi Szabolcs csapattárs hozzátette: „Lassú volt az eleje, nem tudott ellenfele elé kijönni Koni. Emiatt beállt utazni az orosz mögé. A vége rendben volt, a körei is folyamatosan javultak.”
Magyar szempontból külön érdekesség, hogy 1968-ban Innsbruckban Martos György is hatodik lett, szintén 1500 méteren. Gyorskorcsolyában a téli Universiadék eddigi legjobb magyar eredménye a hatodik hely. Martos György, mint az ISU short track technikai delegáltja Trentoban tartózkodik, és több versenyt is a helyszínen nézett meg.
Ugyanitt Orosz Beáta 500 méteren a 24. lett.
Szintén a téli Universiade vasárnapi híre, hogy Berecz Anna szuper óriás-műlesiklásban a 24. helyen ért célba.
„Anna becsülettel végigment, de a mai versenye nem sikerült a legjobban. Nem volt koncentrált, olyan hibák is becsúsztak, melyeket egyáltalán nem szokott elkövetni” – nyilatkozta Kovács Barna szövetségi kapitány Passo San Pellegrinoban, a síversenyek helyszínén.
Hétfőn magyar érdekeltségű versenyt nem rendeznek az Universiadén.
(Deregán Gábor/MEFS)
Keresés