Universiade
Universiadé-dobogó 60 év után - kicsit másképp
Az első nyári Universiadé után hat évtizeddel - ismét Olaszországban - újra a dobogóhoz szólították Kamuti Jenőt. Igaz, más aprobóból. Az 1959-ben aktív tőrvívó akkor éremmel zárt versenyében, az azóta sportdiplomataként is elismert Nemzet Sportolója 2019-ben éremátadóként kapott szerepet.
A Nemzetközi Fair Play Bizottság is ott lesz a 2020-as FISU-fórumon
Magyarországon jártak a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) képviselői, akik megbeszéléseket folytattak a jövőre Budapesten tartandó világkongresszusról, a FISU-fórum szakmai előkészületeiről. A delegáció megtekintette az esemény tervezett helyszíneit is. A delegáció tagja egyeztettek dr. Kamuti Jenővel, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökével is.
Magyar rekordok és mintegy 20 magyar olimpikon a 29. Nyári Universiadén, Tajpejben
Az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárta a magyar egyetemi csapat a 29. Nyári Universiadét Tajpejben. Tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végzett a csapat az országok közötti ranglistán, és az 1-6. helyezettek összességében a legtöbb pontot gyűjtötték az 1965-ös Budapesti Universiade óta.
Fair play-díjas közönség Tajpejben
Az Universiadék történetében először hirdette meg a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) közösen a Nemzetközi Fair Play Bizottsággal az Universiade Fair Play-díját. A két szervezet között egyre szorosabb az együttműködés, amit a tavasszal aláírt együttműködési megállapodás is megerősített. A közös felhívás eredményeként közel tíz javaslat érkezett a bizottsághoz, melyek közül kettőt választott ki a helyszíni döntőbizottság. A díjak átadására az Universiade végén került sor Tajpejben.
Fábián László: a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség a minél professzionálisabb versenyekre törekszik
A Taipeiben zajló 29. nyári Universiadén Fábián László, a MOB sportigazgatója is jelen van, aki számtalan verseny mellett a faluba, és a Nemzetközi Fair Play Bizottság standjára is ellátogatott.
Ezüstérmes a női vízilabda-válogatott az Universiadén
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiadén, miután a keddi döntőben hét góllal kikapott az Egyesült Államok csapatától. A női vízilabdázók a tajvani magyar küldöttség tizennegyedik érmét szerezték meg, az ötödik ezüstöt.
Bronzérmes a diszkoszvető Szikszai Róbert az Universiadén, 4 érem az atléták mérlege
Bronzérmet nyert a diszkoszvető Szikszai Róbert a tajvani Universiadén. Szikszai a magyar küldöttség 13. érmét nyerte az egyetemisták és főiskolások tajpeji csúcsversenyén. Az atléták összesen 4 érmet nyertek Tajpejben.
Baji Balázsé az újabb magyar aranyérem az Universiadén
Az idei világbajnoki bronzérmes Baji Balázs aranyérmes lett 110 méteres gátfutásban a tajvani Universiadén. Baji a magyar küldöttség tizenkettedik érmét szerezte az egyetemisták és főiskolások tajpeji versenyén.
Olasz Anna nyerte a 10 kilométeres nyíltvízi úszást az Universiadén
A tajpeji Universiadén az úszók utolsó versenynapján rendezték a 10 kilométeres nyíltvízi úszás döntőit, amelyben Olasz Anna 5,7 másodperc előnnyel elsőként ért a célba.
Keresés