Magyar technikai delegátus súlyemelésben, a riói olimpián
Ádámfi Attila (a képen jobbra) személyében magyar technikai delegátust küld a 2016-os riói olimpiára a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amely a wroclawi világbajnokság közben tartott elnökségi ülésén doppingellenes programjának további szigorításáról is döntött.
Az IWF versenyigazgatója nem először érdemelte ki a vezető testület bizalmát, hiszen már 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is betöltötte a delegátusi pozíciót, s a jövő évi nankingi ifjúsági olimpián is ilyen minőségben segíti a szervezők munkáját. A technikai delegátusok az ötkarikás játékokon az egyes sportágak szakmai előkészítéséért és lebonyolításáért felelősek.
Az elnökség egy további határozata szerint az IWF-tagországok érintett nemzeti szövetségeinek el kell válniuk a velük eddig közös szövetséget alkotó más sportágakéitól, így az erőemelőkétől, a testépítőkétől, vagy éppen az atlétákétól és a rögbisekétől.
"A mi nyilvántartásunk szerint mintegy kéttucatnyi országban kapcsoltak a súlyemelő-szövetségekhez más szövetségeket is, amelyeket most igyekszünk leválasztani" - szolgált magyarázattal Aján Tamás, az IWF elnöke az MTI-nek. "Nemzetközi szövetségünk konkrét anyagi támogatással is segíti nemzeti tagszövetségeit, ám ha több sportágé ez az adomány, s ellenőrizetlenül használják fel, hiába szeretnénk mi egyértelműen csak a súlyemelést fejleszteni."
A magyar sportdiplomata egyértelművé tette álláspontjukat: a pénz csakis oda menjen, ahol a súlyemeléssel foglalkoznak. "Erre az elválásra egy évet adunk, s amelyik szövetségünk nem rendezi a kérdést ezen idő alatt, az nem maradhat IWF-tag" - szögezte le.
További fontos döntést hozott az elnökség a tiltott szerek használatának visszaszorítása érdekében.
"A doppingellenes küzdelmet nagyon komolyan folytatjuk 1976 óta, e konzekvens harc részeként az IWF ez év január 1. és szeptember 30. között több mint 1900 vizsgálatot végeztetett el, amely óriási szám" - mondta Aján Tamás, hozzáfűzve, hogy Wroclawban a mezőny 35 százalékát szűrik a doppingellenőrök, ami körülbelül 100 emelőt érint. Amellett olyan labort használnak a mintaelemzésre, mint amilyen a kölni: az elnök megfogalmazása szerint az első számú, a legmagasabb szinten működő laboratórium.
"Nagyon sok pénzt költünk, óriási erőket fordítunk erre a tevékenységre. A további szigorítás jegyében kimondtuk: a doppingvétségek miatti felfüggesztéseket ezután nem lehet elhúzni hónapokon keresztül. Minden ügyet le akarunk zárni két hónapon belül, akkor is, ha a nemzetközi sportbíróság elé kerül" - fogalmazott az IWF első embere.
"Ezen kívül a felvilágosítás és nevelés mellett nem tudunk eltekinteni a szankcióktól sem - folytatta -, így a felfüggesztésektől és/vagy a pénzbüntetésektől sem."
Aján Tamás hangsúlyozta: nem lehet mindig csak a versenyző a szenvedő alany. "Immár utánamegyünk az edzőknek is, most például öt edzőt kizártunk, nem jöhetnek további versenyekre. A következő lépés az, hogy a doppingoláson ért súlyemelők nemzeti szövetségeinek a vezetőit felfüggesztjük, a szövetségekre kirótt pénzbüntetést pedig hat hónapon belül ki kell, hogy fizessék. Amíg a büntetési összeget nem törleszti, az adott szövetség nem vehet részt semmiféle versenyen." - mondta az IWF elnöke.
(MTI/Jancsó Kornél, Fotó: Szaka József, iwf.net)
Keresés