Nagy Péter negyedik az Elnök Kupán
Három férfi és kettő női súlycsoportban rendezték meg az idei Elnök kupa versenyét Moszkvában.
Nagy Péter (a képen9 összetettben negyedik lett a plusz 105 kilogrammos kategóriában a moszkvai pénzdíjas súlyemelő Grand Prix-versenyen.
A moszkvai Mityiscsi Arénában rendezett meghívásos viadalon a Szegedi Lelkesedés 27 éves súlyemelője, aki az októberi, lengyelországi világbajnokságon 411 kilóval hatodikként végzett összetettben, szakításban magabiztosan kezdett. A 182 kilós kezdőgyakorlat után nagyot ugorva a 188 kilogramm is sikerült neki, az egyéni csúcsával azonos 192-vel azonban már nem bírt, így is a harmadik lett a fogásnemi sorendben a maga 156 kilós testsúlyával a nyolctagú társaság legnehezebbjeként.
A fogásnemi éremért viszont nem jár pénz, csak az összetettben szerzett dobogós pozíció "fizet", a szegedi óriás pedig végül lemaradt a kétezer dollárral jutalmazott bronzérmes helyről.
Lökésben ugyanis a moszkvai GP-t jogi egyetemi államvizsgái közé beiktató Nagy ötödikként ért célba, mivel a 217 és a szintén eredményes 224-es gyakorlatát követően a 228 kilogramm kifogott rajta. Ez azt is jelentette egyben, hogy összetettben 412 kilogrammal negyedikként zárt.
"Nem sok hiányzott az egyéni csúcshoz lökésben sem, kár, hogy az utolsó fogásaim nem sikerültek. A 412 kiló ezzel együtt az idei legjobb összetett eredményem, úgyhogy nem lehetek elégedetlen" - értékelt az MTI tudósítójának Nagy Péter.
A kategóriaelsőséget az egyiptomi Ehsszan Mohamed szerezte meg 422 kg-mal.
A Grand Prix-verseny másik magyar résztvevője, Gyurkovics Ferenc a 105 kilósok hétfős mezőnyében mindkét fogásnemben - szakításban 171, lökésben 202 kilóval - hatodik, összetettben pedig 373 kg-mal hetedik lett.
Gyurkovics alacsonyabb súlyon kezdett, hiszen a vb-n Wroclawban 178 kilóig jutott szakításban. A moszkvai Mityiscsi Arénában 160-on indított, majd a 167 után újabb remek gyakorlattal 171 kg-on zárt, ezzel az első fogásnemben a 6. lett.
Lökésben hasonlóképpen egy vetélytársát – jelesül a lengyel olimpiai bronzérmes Bartlomiej Bonkot – tudta megelőzni csak, annak dacára, hogy a 185-öt követően a 195-öt, majd a 202-t is megtartotta a feje felett, ezzel a fogásnemben hatodik, míg összetettben 373 kilóval hetedik, azaz utolsó lett.
„Fogalmam sem volt, hogy milyen erőben vagyok, mert nem sok edzésem volt a mostani verseny előtt. Ehhez képest hat jó fogással zártam, s annyit löktem, mint a világbajnokságon, úgyhogy nem volt ez rossz” – összegzett Gyurkovics Ferenc.
A győzelmet az oroszok tavalyi és idei Eb-ezüstérmese, Makszim Sejko szerezte meg 413 kilós összproduktummal.
A nők plusz 75 kg-os súlycsoportjában világcsúcs született: a korábbi két oroszországi Grand Prix-n is első hazai klasszis, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Tatyjana Kasirina ragadta el – 334 kg-ot teljesítve – a korábbi összetett rekordot a kínai Csou Lu-lutól, aki a tavalyi londoni olimpián 333 kilóval szerzett aranyérmet. Ily módon a kategóriagyőzelemért járó ötezer dollár mellé még hatezer dollár külön prémiumot is kapott a hazai kedvenc.
Magyar vonatkozású eredmények:
Férfiak:
105 kg : 1.SHEYKO Maxim (orosz) 413 (187, 226), 2.NANIEV Timur (orosz) 407 (182, 225), 3 PLESNIEKS Arturs (lett) 400 (180, 220),...6 GYURKOVICS Ferenc 373 (171, 202)
+105 kg: 1 .MOHAMED EHSSAN Attia Masoud (egyitomi) 422 (191, 231), 2.MURATOV Gennady (orosz) 421 (191, 230), 3.PROSHAK Oleg (ukrán) 415 (187, 228), 4 .NAGY Péter 412 (188 , 224 )
(Forrás: MTI, NSO)
Keresés