Utánpótlás
Edzői visszatekintések Lillehammerre
A II. Ifjúsági Téli Olimpiai Játékokról hazaérkező delegációt a MOB székházában hétfőn köszöntötték. A magyar csapat 1 ezüst- és 1 bronzérmet nyert, illetve további két vegyes csapatot segítettek egy ezüst- és egy bronzéremhez. Az ünnepség alkalmat teremtett arra, hogy az edzők visszatekintsenek a mob.hu-n keresztül Lillehammerre, a tanítványok szereplésére.
Itthon a Magyar Csapat - a MOB-ban köszöntötték az ifjúsági téli olimpikonokat
Hétfőn kora délután szállt le az Oslóból érkező repülőgép, melynek fedélzetén a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat utazott. A delegáció a MOB támogatója, a Homm Kft. buszával érkezett a szervezet székházába, ahol újságírók jelenlétében dr. Nagy Zsigmond csapatvezető és Fábián László sportigazgató köszöntötte őket.
Kialudt a láng Lillehammerben - Lausanne átvette a zászlót
A vasárnap esti záróünnepéllyel befejeződött a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok. Lillehammer 10 napig látta vendégül 71 ország, a játékok programjában szereplő téli sportágakban versenyző 14-18 éves fiataljait. A 15 fős Magyar Ifjúsági Csapat négy éremmel és négy pontszerző helyezéssel zárt. A fiatalok hétfő délután érkeznek Budapestre.
Jászapáti Petra újabb ezüstérme, Medgyesi Fruzsina bronzérmes
A lillehammeri II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon szombat délelőtt a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyes váltóversenyében voltak érdekeltek a magyarok. A három fiatal külön-külön együttesekkel ment a jégre, a csapatváltó az 500 méteren második Jászapáti Petrának sikerült a legjobban, aki nemzetközi csapatával újabb ezüstérmet zsebelhetett be. A nap utolsó döntőjében Medgyesi Fruzsina a Team Discovery gárdájával a műkorcsolyázók vegyes csapatainak versenyében nyert bronzérmet, négyre emelve a magyar medálok számát.
Magyar bravúr a lillehammeri sípályán - Szőllős Barnabás 7. az ifi olimpián
Bravúros teljesítményt nyújtott a 17 esztendős Szőllős Barnabás Lillehammerben a II. Téli Ifjúsági Olimpián: élete eddigi legjobb eredményével hetedik lett pénteken az alpesi sízők műlesikló számában.
"Bátornak kell lenni, de nagyon jó repülni!"
A női síugrás Szocsiban szerepelt először a téli olimpia programjában, majd Lillehammerben az ifjúsági korosztályban is kiírták a szakág versenyeit. Az első - e tekintetben sporttörténelmet író - magyar női síugró Vörös Virág (a fotón Molnár László edzővel), aki az a megtiszteltetés is ért, hogy a megnyitón ő vihette a magyar zászlót.
A magyar hokis lecsúszott a dobogóról, de előre tekint
A lillehammeri téli ifjúsági olimpia csütörtöki versenynapján este rendezték a jégkorongozók Skills Challenge nyolcas döntőjét. A magyar szurkolótábor Vértes Nátánért izgulhatott, hiszen a fiúban benne volt az érem lehetősége. Végül negyedik helyen zárta a viadalt.
"Az ifjúsági olimpia egy fontos állomás ahhoz, hogy lássam, hol tartok, és miben kell fejlődnöm!"
A lillehammeri téli ifjúsági olimpián, szerdán az alpesi síző Szőllős Barnabás, valamint a biatlonista Veres Mirella és Herneczky Áron volt érdekelt a magyarok közül. A játékok félidejében dr. Nagy Zsigmond csapatgyűlésen értékelt, a két érmes elismerésben részesült. A versenynap a sport mellett a kultúráról, a tanulásról szólt.
Jászapáti Petráé az újabb érem az ifjúsági olimpián
Ezüstérmes lett a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének 500 méteres számában Jászapáti Petra. A szegedi lány a magyar küldöttség második érmét nyerte Lillehammerben.
Keresés