Utánpótlás
Kilencmilliárd forint a győri EYOF-fejlesztésekre
Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre, az összeg két részletből áll össze. Erről a szervező bizottság hétfői ülésén Borkai Zsolt, a város polgármestere, a MOB elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, majd az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
Dupla telitalálat - keszthelyi lövészeké A hónap műhelye-díj
Kiemelkedő februári teljesítményével a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjért ugyancsak a lövészek folytattak nagy versenyt, és nyertek, így az övék a százezer forintos elismerés is.
Hetedszer díjazták a legjobb sportiskolákat és sportiskolásokat
A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) a VII. SIOSZ Gálán ünnepélyes keretek közöttdíjazta a 2015-ben legeredményesebb hazai sportiskolákat és sportiskolásait. A Magyar Sport Házában kedden megrendezett eseményen a szövetség elnöksége által meghirdetett pályázatra minden korábbit meghaladó volt a jelentkezés.
TAO az utánpótlás-nevelés szolgálatában
Négy év alatt 130 ezerrel nőtt a TAO-s sportágak utánpótláskorú versenyzőinek száma - hangzott el a Debreceni Egyetemen (DE) pénteken befejeződött, a TAO az utánpótlás-nevelés szolgálatában, sportgazdasági megközelítésben című kétnapos konferenciáján, melynek társszervezője a Magyar Olimpiai Bizottság volt. Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkára a TAO legjelentősebb eredményeit összefoglalva elmondta: 2011 óta 175 ezerről 302 ezerre nőtt a látvány-csapatsportok utánpótláskorú versenyzőinek száma, 300 új sportlétesítmény épült, és további 500 megújult. Tóth Miklós, a MOB alelnöke úgy véli, hogy a TAO révén megvalósult infrastrukturális fejlesztések hosszú távon a nemzet egészségügyi rendszerére is komoly hatással lehetnek.
500 nap múlva kezdődik Győrben az EYOF
Győrben 500 nap múlva, 2017. július 23-án kezdődik a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Kadler Gusztáv elmondta, nagy várakozások előzik meg az első magyarországi olimpiai rendezvényt a Rába-parti városban.
Sportági vezetők értekeztek a MOB-ban
A Magyar Olimpiai Bizottság által koordinált utánpótlás-nevelési programokban érintett sportágak utánpótlásvezetői részére tartottak értekezletet a MOB tanácstermében.
Átvették A hónap műhelye-díjat az MTK gyorskorcsolyázói
Kiemelkedő januári teljesítményükért az MTK rövidpályás gyorskorcsolyázói átvették a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat csütörtökön a MOB székházában. A műhely a félmillió forintos Decathlon-utalvány mellé a közönségdíjasnak járó százezer forintos támogatást is elvihették.
Gyorskorisok nyerték A hónap műhelye-díjat
Kitűnő januári eredményeinek köszönhetően az MTK Budapest rövidpályás gyorskorcsolyázói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas ugyancsak a kék-fehérek szakosztálya lett, jutalma az elismerés mellett százezer forint.
Győri kajakosoké és a Vasas lány kosárlabdázóié Az év műhelye-díj
Idén már negyedszer adták át a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított Az év műhelye díjat, és első alkalommal hirdettek két kategóriában győztest. Az egyéni versenyben a Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenusai, a csapatok közt a budapesti Vasas Akadémia leány kosárlabdázói vihették haza a trófeát.
Keresés