Vívás
Március 30-án búcsúztatják Marosi Paulát
Március 30-án, a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Marosi Paula olimpiai bajnok vívótól.
Filatelista a páston – 85 éves Horváth Zoltán
Sok olyan sportolónk van, akik Marianna-árok szerű mélységekből tudtak a mennyek közé kapaszkodni, vagy traumák sora után elérni a kitűzött célt. Horváth Zoltán kardvívónk is az ő táborukat erősíti.
Elhunyt az olimpiai bajnok vívó Marosi Paula
85 éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó, adta hírül a hazai vívószövetség honlapja, a hunfencing.hu.
Elhunyt Pásztor Szabolcs olimpiai hatodik párbajtőrvívó
Súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Pásztor Szabolcs (balról a 3.), a szöuli olimpián 6. helyezést elért párbajtőrcsapat tagja.
Elhunyt a kolozsvári olimpikon vívó, Szabó-Orbán Olga
Január 5-én elhunyt Szabó-Orbán Olga kolozsvári világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes vívó.
Nemzetközi elismerés Kamuti Jenőnek és Szilágyi Áronnak
Lausanne-ban tartotta tisztújító kongresszusát a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE). Az eseményen felszólalt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere is.
Tokió bajnokát, Marosi Paulát köszöntötték a MOB-székházban
Az idén 85. születésnapját ünneplő Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívót köszöntötték a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. A keddi ünneplésen a tokiói bajnok több egykori csapattársa is részt vett, felidézve egykori közös élményeiket.
Egységben az erő – 85 éves Marosi Paula
Minden csapat más és más: van, ahol a különbözőségek ellenére is egy cél felé tudnak húzni a tagok, és van, ahol olyan összetartás van a felek között, hogy attól lesznek megállíthatatlanok. Ilyen volt a ’64-ben olimpiai aranyat nyert női tőrcsapatunk is, soraiban Marosi Paulával, aki most ünnepli 85. születésnapját.
Elhunyt Szerencsi Zsolt - három olimpián segített fegyvermesterként
Rövid, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Szerencsi Zsolt – tájékoztatott október 8-án honlapján a Magyar Vívó Szövetség. A korábbi vívó közel három évtizeden keresztül dolgozott fegyvermesterként, három olimpián segített a magyar válogatott mellett.
Keresés