Szocsi 2014: amerikai arany a síakrobaták férfi félcsö versenyén
A férfi síakrobaták félcsőversenyét rendezték meg kedd este az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. Az aranyérmet az amerikai David Wise szerezte meg a kanadai Mike Riddle és a francia Kevin Rolland előtt.
A selejtezőben a kanadai Justin Dorin lett a legjobb, az amerikai David Wise és a francia Benoit Valentin előtt. A tizenkettes döntőbe három-három kanadai, francia és új-zélandi versenyző mellett két amerikai és egy finn jutott be.
Ott az első sorozat után Wise áll az élen, aki ekkor 92 pontot kapott gyakorlatára, amely a nap addigi legmagasabb pontszáma volt a maximális százból. A második a francia Kevin Rolland, a harmadik pedig az új-zélandi Josiah Wells volt, míg a selejtezőt az élen záró kanadai Justin Dorey rontott, és csak 20.40 pontot kapott, amivel a tizedik helyről várta a folytatást.
A második sorozatban ugyan javítgattak a versenyzők a pontszámokon, ám a helyezésekben lényeges változás sokáig így sem történt. A kanadai Mike Riddle hetedikként mutatta be a gyakorlatát, és ő már a hatodik helyről a másodikra tudott fellépni, mivel a bíráktól 90.60 pontot kapott.
Az első sorozatot követően még harmadik, de aztán eggyel hátrébb csúszó Wells nem tudott javítani, Rolland pedig rontott, így ő is maradt harmadik. A selejtezőben harmadik honfitársa, Valentin pedig másodszor sem tudott kifogástalan gyakorlattal kirukkolni, így csak a tizedik helyig jött előre.
Wise is elrontotta második gyakorlatát, így mindössze 3.40 ponttal zárta ezt a sorozatot, de így is maradt az élen, miközben már csak Dorey volt hátra. A kanadai két remek ugrás után a harmadik után fenékre ült, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a dobogós helyek sorsát. Csak 14.20-at kapott, így a selejtező első helye után a döntőben az utolsó, azaz a 12. helyen végzett.
Szocsi 2014
SÍAKROBATIKA, FÉRFI FÉLCSŐ
- Olimpiai-bajnok: David Wise (Egyesült Államok) 92.00 pont
- 2. Mike Riddle (Kanada) 90.60
- 3. Kevin Rolland (Franciaország) 88.60
- 4. Josiah Wells (Új-Zéland) 85.60
- 5. Noah Bowman (Kanada) 82.60
- 6. Beau-James Wells (Új-Zéland) 80.00
(Forrás: NSO)
Keresés