A MOB elnöksége elfogadta a lausanne-i ifjúsági olimpia beszámolóját
Az elnöki beszámoló mellett többek közt a lausanne-i téli ifjúsági olimpia és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 2020-as költségvetésének tervezete is napirenden szerepelt a hazai ötkarikás szervezet február 19-ei elnökségi ülésén.
A január 8-ai ülés óta eltelt időszak vonatkozásait Kulcsár Krisztián ismertette. A MOB elnöke kitért az ifjúsági olimpiára, azt mondta, „jó érzései vannak a jövőt illetően, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jó és fenntartható multisport-eseményt szeretne kihozni”. A sportvezető gratulált a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, a budapesti vízilabda Európa-bajnokság és a szintén fővárosi kadet, junior és U21-es karate kontinensviadal sikeres megrendezéséhez és a magyar sikerekhez. Beszámolt a tokiói szakmai látogatásról és a Tochigi Prefektúrával kötött újabb megállapodásról. Elmondta, hogy Budapesten több neves sportdiplomatával is találkozott, köztük Antonio Espinóssal, a Karate Világszövetség és David Haggertyvel, a Nemzetközi Tenisz Szövetség NOB-tag elnökével is, továbbá a Nemzetközi Evezős Szövetség több prominensével. Kulcsár Krisztián azt is elmondta, hogy hétfőn délelőtt megtartotta alakuló ülését a MOB független Etikai Bizottsága.
A grémium Dósa Viktória csapatvezető és Fábián László sportigazgató előterjesztésében tárgyalta és elfogadta a lausanne-i, III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok beszámolóját, melyet előzőleg a MOB Sportszakmai Bizottsága Vaskuti István vezetésével áttekintett, majd az elnökség elé javasolt. Lausanne-ban 23 magyar sportoló vett részt, összesen hat érmet, köztük két aranyat nyertek. A vegyes csapatok versenyében, jégkorongban 4, műkorcsolyában és curlingben 1-1 érem született, a hokikapus Hegedüs Levente és a curlinges Nagy Laura ifi olimpiai bajnoki címet nyert. Orendi Mihály téli sportokért felelős alelnök elismeréssel nyilatkozott az „nagyon alapos” szakmai munkáról, melyet az elnökség egyhangúlag elfogadott. A beszámoló ide kattintva olvasható.
Az elnökség gazdasági vonatkozásokat is napirendre tűzött. Vékássy Bálint főtitkár ismertette a szervezet 2020-as költségvetésének tervezetét, továbbá döntés született eredményességi támogatásról a 2019-es ifjúsági ökölvívó-Eb, a rövidpályás úszó-Eb és a vitorlázó világbajnokság tekintetében.
Dr. Palanovics Norbertet, Magyarország tokiói nagykövetét a tokiói magyar küldöttség olimpiai attaséjának nevezték ki. Az Olimpiai Charta alapján minden nemzeti olimpiai bizottság jogosult kinevezni egy attasét, aki elősegíti az együttműködést a szervezőbizottsággal. Az attasé közvetítőként működik közre a szervezőbizottság és a nemzeti olimpiai bizottság között esetlegesen felmerülő gyakorlati problémák megoldása érdekében, például az utazás és a szállás terén.
A MOB vezető testülete elfogadta a szervezet Kitüntetési Szabályzatának módosításait is.
A megbeszélésen a Kantar Hoffman cég képviseletében Hegedűs László prezentációt tartott a közelmúltban végzett olimpiai reputációs kutatásukról, mely három témára terjedt ki: a Magyar Olimpiai Bizottságra, a Magyar Olimpiai Csapatra és egy későbbi, esetleges magyarországi olimpiarendezésre.
A résztvevők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt korábbi MOB-elnökségi tagról, dr. Bonn Ottó kajak-kenus sportdiplomatáról és az olimpiai ezüstérmes kenulegendáról, Wichmann Tamásról.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés