A nemzetközi szövetség Hatos Gábornak ítélte az olimpiai bronzot!
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) Hatos Gábornak ítélte a londoni olimpia bronzérmét a szabadfogásúak 74 kilós kategóriájában.
Gulyás István szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a FILA hivatalos levélben értesítette a magyar szövetséget és a sportolót a harmadik helyezésről.
"A levélben, melyet a nemzetközi szövetség elnöke írt alá, hivatalosan értesítettek arról, hogy megváltoztatták a sorrendet, és harmadik helyezett vagyok" - mondta az MTI-nek Hatos, aki hozzátette, már csak formalitásnak tűnik, hogy mikor kapja meg a medált, az oklevelet és a kitűzőt, s ez attól függ, hogy az üzbég Szoszlan Tyigijev milyen hamar szolgáltatja azokat vissza.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy doppingvétség miatt diszkvalifikálta a londoni játékokról Tyigijevet, aki a kategória harmadik helyéért rendezett mérkőzésén Hatost győzte le. A NOB akkor egyúttal felszólította a FILA-t, hogy változtassa meg a súlycsoport végeredményét.
Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését. Tyigijev a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezhet az ítélet ellen.
A 28 éves Hatos a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezte, s egyben a harmadik birkózó, aki dobogós helyen zárta a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, Módos Péter (55 kg) harmadik lett. A brit fővárosban eredetileg nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé a hatodik bronz.
(Forrás: MTI)
Keresés