London 2012
A szerelmükkel mindenen felülemelkedő olimpikon pár dicséretétől hangos a világ
A futó Shevon Nieto leginkább mindig a legnagyobb kihívásokkal kecsegtető versenyeket élvezte. Elhivatottságával, hogy győzedelmeskedjen a Jamie-t, a férjét ért csapáson, mindenki szívébe belopta magát, könnyeket csalt az America’s Got Talent zsűritagjainak szemébe, sőt, egy olyan olimpiai elismerést is kapott, amelyre legvadabb álmaiban sem gondolt.
A londoni olimpia hagyatéka és közösségépítő ereje
Az örökség a kezdetektől fogva a 2012-es londoni ötkarikás játékok előkészületeinek szerves részét képezte. A játékok egyedülálló alkalmat teremtettek Kelet-London újjászületéséhez, és hogy a következő generációkra nézve hosszútávú pozitív hatást gyakoroljanak. A befektetés eredménye teljes átalakulás lett, megváltoztatva a terület arculatát, új lendületet és lehetőségeket adva a gazdasági életnek és a helyi közösségeknek.
Tucatnyi londoni olimpikon doppingtesztje lett pozitív
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) folytatja 2015 augusztusában megkezdett programját, azaz a 2008-as pekingi és a négy évvel későbbi londoni olimpián adott doppingminták újraellenőrzését. Ezúttal tizenkét pozitív tesztről számolt be az olympic.org, köztük több érmes sportolóról.
Tizenhét olimpikon bukott meg az újraellenőrzésen
Folytatja doppingellenes harcát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a pekingi és londoni minták újraelemzése ezúttal 17 olimpikon bukását hozta magával.
Megfosztották címétől London olimpiai bajnokát
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tovább folytatja doppingellenes harcát az Agenda 2020 stratégiai útmutatásának megfelelően. Ennek újabb eredménye, hogy a Londonban olimpiai bajnok Tatyana Lisenkót megfosztották címétől.
London gazdag örökséget hagyott maga után
A brit kormány által rendelt tanulmány szerint a 2012-es londoni olimpia komoly gazdasági fellendülést hozott magával.A szakértők kiszámolták, a játékoknak köszönhetően 14 milliárd font folyt be pluszban a brit gazdaságba, ami messze meghaladja a négy évre előrevetített 11 milliárdot.
A fenntarthatóság jegyében: beköltöztek az egykori olimpiai faluba
Londonban elfoglalták új otthonukat az új East Village első lakói, miután befejezték az első két lakóépület átalakítását. A 2012-es olimpián 23.000 sportolónak és résztvevőnek otthont adó terület óriási átalakításon ment keresztül és az utóbbi évben egyszerű alvóhelyből családok valódi otthonává változott.
Londonnak fontban is megérte az olimpia
Néhány nappal a múlt nyári londoni olimpia felejthetetlen nyitóünnepségének egyéves évfordulója előtt került nyilvánosságra az ötkarikás esemény örökségéről szóló jelentés.
London 2012: 30 millió fontos hasznot könyveltek el
A tavalyi, londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) 30 millió fontos (10.1 milliárd forintos) haszonnal zárta a játékokat, s ebből a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) 5.3 millió fontot kap majd meg.
Keresés