Atlétika
Elismeréseket adtak át az atléták közgyűlésén
A Magyar Atlétikai Szövetség 2020. évi rendkívüli küldöttgyűlését az Új Hidegkuti Nándor Stadion Konferenciatermében rendezték augusztus 29-én. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató képviselte.
Az atlétikai viadal jelentős lépés volt a tokiói Olimpiai Stadion számára
A koronavírus-világjárvány kirobbanása óta az első sporteseményt rendezték a japán Nemzeti Stadionban, amely a tokiói ötkarikás játékok atlétikai versenyeinek, valamint nyitó- és záróünnepségének is otthont ad majd. A létesítmény most Japán legjobb atlétáit látta vendégül, akik a Seiko Golden Grand Prix-versenyen szerepeltek.
Elhunyt Kulcsár Gergely ezüst- és kétszeres bronzérmes gerelyhajító
Augusztus 12-én, szerdán, 86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely egykori gerelyhajító, aki 1964-ben olimpiai ezüstérmet nyert, 1960-ban és 1968-ban pedig bronzot – számolt be róla a Magyar Atlétikai Szövetség a Facebook oldalán.
Megszépült az olimpiai bronzérmes atléta, Kellner Gyula sírja
A Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának Emlék- és Hagyományőrző Albizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen egyik kiemelt feladatának tartja az elhunyt olimpikonok emlékének megőrzését, ápolását, aminek egyik formája szükség szerint a sírkertben található nyughelyük karbantartása.
Elhunyt Lépold Endre olimpikon atléta
Életének 65. évében, június 18-án elhunyt Lépold Endre olimpikon atléta – tájékoztatott honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség. A sprinter Montreálban 100 és 200 méteren állt rajthoz.
Eltemették az olimpiai bronzérmes távolugrót, Földessy Ödönt
Péntek délután a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Földessy Ödönt, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugrót, aki hosszantartó betegség után június 9-én adta át lelkét a teremtőnek.
Június 19-én búcsúztatják Földessy Ödönt
Június 19-én a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára Földessy Ödön olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugrót. A kétszeres olimpikon atléta július 1-jén lett volna 91 esztendős.
Olimpiai bajnokokkal a mezőnyben rendezik a Gyulai Memorialt augusztus 19-én
Egy nappal korábban a bejelentett időponttól eltérően, augusztus 19-én rendezik meg a jubileumi 10. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat Székesfehérváron.
Meghalt Földessy Ödön olimpiai bronzérmes távolugró
Hosszan tartó betegség után június 9-én hajnalban elhunyt Földessy Ödön olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugró - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. A kétszeres olimpikon július 1-jén lett volna 91 esztendős.
Keresés