Evezés
Elismerésre méltó szakmai fejlesztések evezésben, jelentős tervek kézilabdában
Jól bevált felállások a tokiói kvalifikációban, szemléletváltás az utánpótlás-nevelésben, eszközfejlesztés - ezek voltak az evezőssport konzultációjának kiemelkedő témái. A kézilabdázók még nem szereztek kvalifikációt, a szövetség mindkét csapat olimpiai szereplésében bízik. Újabb két sportág szerepelt napirenden a MOB szakmai egyeztetésén.
Zebegényből az olimpiára
A Csanádi Baráti Kör áprilisi vendége Bertényi Erika evezős olimpikon volt. Vendégünk a Dunakanyarból érkezett, Vácon született, Zebegényben töltötte gyerekkorát, a Szobi VSK-ban kezdett el sportolni, először kajakozott és kézilabdázott, majd evezéssel folytatta.
A norvégok kétszeres olimpiai bajnok evezőse volt a vendége a sportág hazai fórumának
Olaf Tufte, az evezés élő legendája tartott előadást a magyar edzőknek és versenyzőknek az evezősök februári fórumán. A hetedik olimpiájára készülő kétszeres olimpiai- és világbajnok, ötkarikás ezüst- és bronzérmes norvég sportoló a 125 esztendős Magyar Evezős Szövetség meghívására érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a MESZ által szervezett edzőképzésen és sportolói találkozón, amelynek a Testnevelési Egyetem adott otthont.
Elbúcsúztatták id. Zsitnik Bélát
A Farkasréti temetőben kedden végső búcsút vettek a háromszoros olimpiai résztvevő id. Zsitnik Béla bronzérmes evezőstől, a hazai szövetség és az MTK sportvezetőjétől, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottság Hagyományőrző Albizottságának egykori tagjától, az MTK Örökös Bajnokától.
Elhunyt id. Zsitnik Béla olimpiai bronzérmes evezős
Kilencvennégy éves korában elhunyt id. Zsitnik Béla, olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok evezős, a Magyar Evezős Szövetség egykori főtitkára - tájékoztat közösségi oldalán a Magyar Evezős Szövetség. A háromszoros olimpikon sportember a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottság Hagyományőrző Albizottságának is tagja volt.
125 éves a Magyar Evezős Szövetség
Idén ünnepli alapításának 125. esztendejét a Magyar Evezős Szövetség. A hazai evezősöket tömörítő szervezet 1893. március 12-én alakult meg Magyar Evezős Egyletek Országos Szövetsége néven.
Sportdiplomáciai siker evezésben: Szántó Éva a nemzetközi szövetség elnökségében!
Sportdiplomáciai, egyben sporttörténeti siker született a magyar evezős sportban: a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) plovdivi kongresszusán Szántó Évát az események megszervezéséért és lebonyolításáért felelős bizottság (Events Commission) elnökének választották. A magyar sportvezető - aki korábban a hazai szövetség főtitkára is volt - ezzel a FISA elnökségének tagja is lett.
Mexikóváros helyett a csepeli kis-Dunaágban lapátolnának
Rohamosan közeleg az 1968-as, Mexikóvárosban megrendezett nyári olimpia 50. évfordulója. A Magyar Olimpiai bizottság (MOB) által szervezett emlékidéző mexikói kiránduláson az evezős ezüstnégyes (Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal) tagjai közül csak Csermely József tud vállalkozni a hosszú utazásra. Az itthon maradók közül a 72 éves Melis Antallal beszélgetett a jochapress.hu.
Tokió fényében tekint a hazai szövetség az evezős vb-re
Hét egység 12 versenyzője képviseli a magyar színeket vasárnaptól a plovdivi evezős és paraevezős világbajnokságon, amelyen az elvárásokat illetően a hazai szövetség már távolabbra, a tokiói olimpiára is tekint.
Keresés