Harmincnégy hetes terhesen indul az olimpián egy sportlövő
Harmincnégy hetes várandósan szerepel majd a londoni olimpián Nur Suryani Mohamed Taibi malajziai sportlövő, de egy cseppet sem aggódik
A 29 éves versenyzőt szeptember 2-ára írták ki szülni, vagyis amint befejezi a sportpuska számot a játékokon, kevesebb mint egy hónapja lesz hátra a „nagy naptól”.
„Majd a verseny előtt beszélek a babával: ne rugdoss, nyugton maradsz 1 óra 15 percre, kérem! – mondta a jókedélyű kismama. - Amikor Londonba repülök, 33 hetes lesz a magzat, amikor hazarepülök, 34. A Malajziai Olimpiai Bizottság szeretné, ha előbb utaznék Londonba, mert féltenek. Ugyanakkor a malajziai légitársaság a 35. héttől nem javasolja az utazást.”
Suryani hangsúlyozta: július 25-e körül érkezik meg a brit fővárosba, és az akklimatizálódás után jön a versenye, majd egyből megy haza, vagyis legfeljebb egy hetet tölt Londonban, a záróünnepséget már nem várja meg. Utalt rá, hogy a malajziai közvélemény nagyon félti őt, ám igyekszik mindenkit megnyugtatni: a sportlövészet nem fizikai sport, sokkal inkább fejben kell ott lenni a versenyen.
(Forrás: telesport.hu)
Keresés