Készülhetnek a címvédésre a bajnokok
A Douchev-Janics Natasa, Kovács Katalin páros és Vajda Attila is győzni tudott a szegedi MOL válogatón, így mostantól készülhetnek az olimpiai bajnoki cím megvédésére. K-1 200 méteren Dudás Miklós nyert, neki még egy válogatón győznie kell a csapatba kerüléshez.
Nem rossz egy sérülttől és egy anyukától! – így jellemezte Kovács Katalinnal alkotott párosuk pénteki teljesítményét Douchev-Janics Natasa.
Az anyuka – 9 hónapos lánya a parton szurkolt neki -, és a sérült – a téli műtét óta még mindig nem tökéletes Kovács Katalin könyöke –, magabiztosan, nagyjából fél hajóhosszal nyerte meg a mindent eldöntő futamot 500 méteren. Második helyen a Szabó Gabriella, Fazekas Krisztina páros, míg harmadikként a Benedek Dalma, Csipes Tamara duó ért célba.
„Katival előre átbeszéltük a taktikát. Az elején én toltam őt, a végén ő húzott be engem a célba. Nagyon jól jöttünk ki a rajtgépből, igazából már 100 méter után éreztem, hogy nem kaphatunk ki” – értékelt a háromszoros olimpiai bajnok szegedi kajakos.
„Az utóbbi két hétben viszonylag sokat eveztünk együtt, volt, hogy én mentem Szolnokra, volt, hogy Kati jött Szegedre. Úgy érzem, kicsit még távol vagyunk a pekingi formától, de mindenképpen jó úton haladunk legfontosabb célunk, a címvédés felé” – folytatta Douchev-Janics Natasa, aki vasárnap 200 egyesben is harcba száll a londoni részvételért.
„Háromszázig tolta alám a hajót Natasa, de azért így is elfáradtam a végére. Boldog vagyok, hiszen év elején az volt a célom, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, és ez egy számban már mindenképpen sikerült. Szeretnék a négyesbe is beülni, a végleges összeállításról természetesen a kapitánynak kell döntenie” – mesélte Kovács Katalin az eredményhirdetés előtt.
Vajda Attila is harcba szállhat az újabb olimpiai aranyéremért C-1 1000 méteren. A szegedi kenus amolyan „kiemeltként” külön elbírálás alá esett a válogatási rendszerben. Elég volt ezt az egy válogatót megnyernie és máris bekerült a londoni csapatba. Az olimpiai és világbajnok kenus hozta a „kötelezőt”, biztosan nyert Varga Dávid és Sarudi Pál előtt.
„Jól sikerült a felkészülés, azt gondolom, hogy Vécsi Viktor vezetésével jó úton járunk. Magabiztosan, jó technikával mentem egész nap, az előfutamokban és a döntőben is. Az Európa-bajnokságot kihagyom, inkább teljes erővel az olimpiai címvédésre koncentrálok” – magyarázta a DÉMÁSZ Szeged kenusa.
A férfi kajak szakágban is sokat tisztult a kép pénteken.
K-1 200 méteren a Bomba AVSE versenyzője, Dudás Miklós nyert, aki így egy hatalmas lépéssel közelebb került Londonhoz.
Néhány hét múlva azonban újabb válogató vár rá, ahol ismét meg kell küzdenie Tótka Sándorral, Gyertyános Gergellyel, Molnár Péterrel és Kadler Viktorral.
„Hihetetlenül boldog vagyok, óriási lépést tettem a mai győzelemmel az olimpia felé. Tudom, hogy a második válogatón ismét bravúrra lesz szükség, de bízom benne, hogy ott is győzni tudok” – mondta Dudás Miklós, aki a jövő héten rajthoz áll az Európa-bajnokságon is.
Szintén ott lesz az Eb-n a Kammerer Zoltán, Pauman Dániel, Tóth Dávid, Kulifai Tamás négyes, amelyik simán megnyerte a délelőtti K-4 1000 méteres döntőt.
„100 méterrel a cél előtt Zoli már kiabálni kezdett, hogy nyertünk, megvan! Ez egy picit megzavart, de végül szerencsére igaza lett, valóban nyertünk” – mosolygott Tóth Dávid.
„Mindannyian feszültek voltunk a rajt előtt, mert nem tudtuk, hogy mire képesek az ellenfelek. Az volt a cél, hogy kézben tartsuk a versenyt. 3-400 méterrel a vége előtt már egy hajóhosszra nőtt az előnyünk, úgyhogy magabiztos győzelem lett a vége” – értékelt a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán.
A hónapokkal ezelőtt lefektetett válogatási elvek szerint, amennyiben a jövő heti Európa-bajnokságon az első háromban végez a négyes, akkor
ez a csapat utazhat az olimpiára, ha nem jön össze az Eb-dobogó, akkor a szövetségi kapitány dönt a négyes összetételéről.
Eredmények:
férfiak
K-1 200 m: 1. Dudás Miklós (Bomba Angyalföldi VSE) 36.786, 2. Tótka Sándor (Kőrös) 37.218, 3. Gyertyános Gergely (UTE) 37.524
K-4 1000 m: 1. Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (MTK, Graboplast Győr) 2:54.439,2. Noé Bálint, Schenk Áron, Kugler Attila, Noé Milán (MTK, Vác) 2:56.521, 3. Dombvári Bence, Hufnágel Tibor, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor (Honvéd Domino, Bomba Angyalföldi SE, FTC) 3:00.739
C-1 1000 m: 1. Vajda Attila (Démász-Szeged) 4:08.406, 2. Varga Dávid (MTK) 4:12.882, 3. Sarudi Pál (Szolnok) 4:12.966
nők
K-2 500 m: 1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (Honvéd Domino, Démász-Szeged) 1:45.340, 2. Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina (Honvéd Domino, Graboplast Győr) 1:45.862, 3. Benedek Dalma, Csipes Tamara (MTK, Honvéd Domino) 1:47.716
A válogatóverseny további programja:
szombat:
elő- és középfutamok 9:30 ó
döntők 15:40 ó
vasárnap:
elő- és középfutamok 9:30 ó
döntők 14:50 ó (női K-1 200 m)
Az olimpiai számok kvótásai:
K-1 200 m: ???
K-2 200 m: nem lesz magyar induló
K-1 1000 m: nem lesz magyar induló
K-2 1000 m: Dombi R., Kökény R.
K-4 1000 m: ???
C-1 200 m: Vajda Attila
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 1000 m: nem lesz magyar induló
NŐK
K-1 200 m: ???
K-1 500 m: Kozák D.
K-2 500 m: Kovács K., Janics-Douchev N.
K-4 500 m: ??
(forrás: MTI, kajakkenusport.hu, fotók: JochaPress)
Keresés