London 2012
Már 89 fős a magyar csapat
Kvóta: 54 - A szint: 19, B szint: 16
Jelenleg 89 sportoló rendelkezik kvalifikációval valamint a részvételi jogosultságot biztosító ”A” és ”B” szinttel a 2012. Londoni Olimpiával kapcsolatban.
Kijutott az olimpiára a szülés után visszatért bajnok
Kvalifikálta magát a londoni ötkarikás játékokra Laure Manaudou, a franciák visszavonult, majd tavaly visszatért olimpiai és világbajnok úszója.
Szaúd-Arábia is küldhet női versenyzőt
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint jó esély van rá, hogy idén, története során először Szaúd-Arábia is küld női versenyzőt az ötkarikás játékokra.
A legidősebb aktív tűzoltó is viszi az olimpiai lángot
Nagy-Britannia legidősebb aktív tűzoltója is részt vesz a londoni olimpia lángjának nyolcezer főt érintő váltófutásában.
Nem indulhat az olimpián a férfi kardválogatott, egyéniben Szilágyi Áron az olimpiai induló
Az utolsó selejtezős versenyen nem tudott megfelelő eredményt elérni, így nem vehet részt a londoni olimpián a magyar férfi kardválogatott.
Szabad a vasárnapi vásár az olimpia alatt
Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt.
A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.
Az ötszörös bajnok Thorpe nem lesz ott az olimpián
Nem lesz ott a londoni olimpián Ian Thorpe, az ausztrálok ötszörös ötkarikás bajnok úszója, miután a pénteki 200 méter gyorshoz hasonlóan vasárnap 100 méter gyorson sem jutott döntőbe a Adelaide-ben zajló hazai válogatón.
Gyarmati Dezső a brit hírügynökség olimpiai sorozatában
Az idei játékokat felvezető sorozatának részeként hosszú interjút közölt hétfőn a Reuters brit hírügynökség a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, Gyarmati Dezsővel, aki először az 1948-as londoni játékokon vett részt ötkarikás tornán, s ott ezüstérmet nyert a magyar válogatottal.
Keresés