Szabad a vasárnapi vásár az olimpia alatt
Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt.
A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.
A vasárnapi nyitvatartásról 1994-ben hozott, jelenleg hatályos törvény értelmében a 306 négyzetyard – vagyis körülbelül 280 négyzetméter – alapterületű és ennél nagyobb áruházak vasárnaponként legfeljebb hat órán át tarthatnak folyamatosan nyitva a délelőtt 10 és este 6 óra közötti időszakban. Ez az alapterület-meghatározás azt jelenti, hogy a korlátozás gyakorlatilag az összes angol és walesi szupermarketre és nagyobb áruházra érvényes.
Skóciában ezt a szabályozást régen feloldották, ott a boltok maguk határozzák meg vasárnapi nyitvatartási idejüket. A törvény 1994-es elfogadása előtt a brit nagyáruházak egyáltalán nem nyithattak ki vasárnap, csak olyan szakosodott üzletek árusíthattak, mint például a gyógyszertárak. A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tervei szerint azonban július 22-től nyolc hétvégére felfüggesztenék a törvényt. Ez az időszak kiterjedne az olimpiai és a paralimpiai játékok teljes időtartamára.
George Osborne brit pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy „nagy szégyen" lenne, ha az ország vasárnaponként „kitenné a zárva táblát, miközben az egész világ Londonba jön az olimpiára"
A brit pénzügyminisztérium előzetes becslései szerint csak London turistákkal zsúfolt belvárosában 100 ezerrel több vásárló költené pénzét vasárnaponként, ha az áruházak a jelenleginél négy órával hosszabb ideig nyitva tarthatnának. Kormányzati illetékesek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a vasárnapi nyitva tartást szabályozó törvény felfüggesztése „szigorúan ideiglenes" intézkedés lenne.
A The Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak azonban az anglikán egyház szóvivője kijelentette: az egyház erőteljesen ellenez minden olyan kísérletet, amely „a vasárnap különleges jellegének további erózióját eredményezné". A szóvivő szerint a kereskedelmi alkalmazottak egészségére gyakorolt káros hatások megelőzése fontosabb a szabályozás további lazításából eredő bármilyen potenciális előnynél.
(Forrás: MTI)
Keresés