London 2012: 30 millió fontos hasznot könyveltek el
A tavalyi, londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) 30 millió fontos (10.1 milliárd forintos) haszonnal zárta a játékokat, s ebből a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) 5.3 millió fontot kap majd meg.
A LOCOG csütörtöki beszámolója szerint az ötkarikás esemény megrendezésének költségei 2.38 milliárd fontra rúgtak, míg a teljes bevétel 2.41 milliárd volt.
„Az egyik legfontosabb célunk az volt, hogy rendkívül jó olimpiát rendezzünk kiegyensúlyozott költségvetéssel" – mondta Sebastian Coe, a LOCOG és a BOA elnöke.
„Büszke vagyok arra, hogy teljesítettük a tervet, amely azt is jelenti, hogy az olimpiai és a paralimpiai bizottság felé is teljesítjük a fizetési kötelezettségeinket, így ezek a szervezetek biztos háttérrel folytathatják a munkájukat."
A 30 millióból a brit paralimpiai bizottság 2.6 milliót kap, a LOCOG ezen kívül nagyjából 20 milliót fizet a kulturális, média és sportminisztériumnak, teljesítve ezzel az olimpia megrendezéséhez biztosított kormánygaranciában foglalt kitételt.
(Forrás: NSO)
Keresés