Tokió2020
Öt olimpiai éremmel számolnak a kajak-kenusok
Nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést a 2020-as ötkarikás játékokra, amelyen öt érmet remél a szövetség – árulta el a kajak-kenusok elnöke, Schmidt Gábor, aki maga is ott volt a japán terepszemlén.
Ezer nap múlva kezdődik a tokiói olimpia
Ezer nap múlva kezdődik 2020 júliusában a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok Tokióban. Japán másodszor rendezhet nyári olimpiát, hiszen az 1964-es játékoknak ugyancsak Tokió adott otthont.
Kulcsár Krisztián: Tokió nagyon előrehaladott szinten van!
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke egy négyfős delegáció élén - Vékássy Bálint főtitkárral, Fábián László sportigazgatóval és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatóval - Tokióba utazott, ahol a magyar sportvezetők többek közt a 2020-as olimpiával kapcsolatban, illetve ottani edzőtábori lehetőségekről tájékozódtak, egyeztettek. A MOB elnöke arról számolt be az olimpia.hu-nak, hogy Tokió - kiemelten az infrastrukturális fejlesztések terén - nagyon előrehaladott állapotban van.
Tokióban a MOB delegációja
A 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba látogatott a MOB négyfős delegációja, Kulcsár Krisztián MOB elnök vezetésével. A látogatás célja kettős volt, egyrészt találkoztak a Tokió 2020 szervezőivel, tájékozódtak a magyar csapat lehetőségeiről, a szervezés állásáról. Másrészt nagyjelentőségű, háromoldalú megállapodást írtak alá a Japán Olimpiai Bizottsággal és a Tochigi prefektúrával. A delegáció tagja Vékássy Bálint MOB-főtitkár, Fábián László sport- és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató is.
Tokió 2020: További megtakarításokra készül a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2020-as tokiói olimpia költségeinek további csökkentése érdekében a nemzeti ötkarikás bizottságok együttműködését kéri, többek között az olimpiai falu szolgáltatásainak korlátozásában.
Olimpiai labdarúgó előselejtezőket rendeztek két fronton is
Férfi és női labdarugóink is megkezdték a selejtező-mérkőzéseket a tokiói olimpiára. Az olimpiára való kijutás egy többlépcsős nehéz feladat, de az U21-es férfiválogatott - amelyben már A válogatottak is helyet kapntak - győzelemmel kezdte a selejtezőtornát.
Tokió 2020: rekordméretű hazai szponzorbevétel várható
A 2020-as, tokiói olimpia szervezőbizottsága már biztosan rekordot dönt a hazai szponzorokkal kötött megállapodásokból származó bevétellel: mostanáig csaknem háromszor annyi pénzre tett szert, mint bármelyik korábbi esemény.
Rajtol az U21-es olimpiai kvalifikációs labdarúgó Európa-bajnokság
Kedden megkezdi remélhetőleg hosszú menetelését a magyar U21-es labdarugó válogatott a 2019-es Európa-bajnoki fináléért. Az U21-es Eb egyben olimpiai kvalifikációs torna a tokiói olimpiára.
Kétezernél több ötlet a kabalapályázaton a 2020-as olimpiára
Több mint kétezer pályamunka érkezett be a japán szervezőkhöz arra a pályázatra, amelyet augusztus elején írtak ki a 2020-as tokiói olimpia kabalafigurájára.
Keresés