Kézilabda
Rajtra kész a leány kézilabda-válogatott az EYOF-ra
A leány ifjúsági válogatott négy héten keresztül készült az EYOF-ra. Július 24-én a holland korosztályos válogatottal kezd Bohus Bea együttese, a csoportban pedig még Norvégia és Románia ellen lép pályára a csapat a folytatásban.
Tornagyőzelemmel hangolt az EYOF-ra a fiú kézilabda-válogatott
A fiú kézilabda-válogatott Vágó Attila irányításával a Szlovénia, Horvátország és Magyarország részvételével megrendezett Három nemzet tornáján vett részt. A két vendég gárda is a győri EYOF-ra készűl. A horvátokat a magyarokkal egy csoportba sorolták be.
Az U17-es leány strandkézilabda-válogatott világbajnok lett, kijutott az ifjúsági olimpiára
Világbajnok lett a magyar leány strandkézilabda-válogatott a mauritiusi U17-es vb-n! A csapat azzal, hogy megnyerte negyeddöntőjét, majd elődöntőjét is, biztossá vált, hogy részt vehet a 2018-as, harmadik nyári ifjúsági olimpián, Buenos Aires-ben.
„Ha hazai pályán jók vagyunk, a külföldiek a világversenyeken majd jobban odafigyelnek a magyarokra”
Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 10 nap múlva kezdődik Győrben. A Rába-parti eseményen 10 sportágban rendeznek versenyeket. A szervezők minden sportágban kiválasztottak egy-egy nagykövetet: egy már „befutott” élsportolót, és egy fiatal tehetséget. Sorozatunkban a 20 versenyzőtől idézünk néhány gondolatot. Mai megszólalónk két kézilabdázó: a világbajnoki ezüstérmes, olimpiai 5. helyezett, BL-győztes Görbicz Anita és az iskolai világbajnok, serdülő országos bajnok Pál Tamara.
EYOF felkészülési mérkőzések: Két győzelem a norvégok ellen
A magyar női kézilabda EYOF-válogatott két előkészületi mérkőzésen találkozott Balatonbogláron a magyarokkal egy csoportban szereplő norvég válogatottal. Bohus Bea írányitotta gárda mindkét találkozón biztosan győzött.
Az olimpiai bajnokkal egy csoportban az Eb-n férfi kézilabdázóink
Zágrábban kisorsolták a januárban sorra kerülő horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportbeosztását. A 4. kalapból húzott magyar válogatott a varasdi D-csoportban szerepel majd, és sorrendben az olimpiai bajnok dán, a vb-ötödik, korábbi olimpiai érmes spanyol és a cseh válogatott ellen lép pályára a torna első szakaszában.
Európa-bajnoki résztvevő a magyar férfi kézilabda-válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-23-ra győzött Lettország vendégeként az Európa-bajnoki selejtező csütörtöki játéknapján, így az utolsó forduló előtt biztosította kijutását a januári horvátországi tornára.
Kijutott a vb-re a női kézilabda-válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 24-24-es döntetlent játszott Szlovákia vendégeként a világbajnoki selejtező visszavágóján Pozsonyban, így 52-43-as összesítéssel kijutott a decemberi, németországi tornára. A decemberi lesz a sportág 23. női világbajnoksága, a magyarok csak kétszer, 1990-ben és 2011-ben hiányoztak a mezőnyből. A két csapat 20. alkalommal találkozott: egy szlovák és 16 magyar siker mellett ez volt a harmadik döntetlen.
Visszavonul a kétszeres olimpiai 4. helyezett Iváncsik Gergő
Bejelentette visszavonulását Iváncsik Gergő kézilabdázó, klubja, a Telekom Veszprém honlapján. A 35 esztendős balszélső a válogatottban 270 meccsen 696 gólt lőtt, kétszer volt tagja az olimpiai 4. helyezett magyar csapatnak: 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban. „Csak kívánni tudom az összes fiatal sportolónak, hogy hasonlóban legyen része” - írja búcsúzóul a klub honlapján.
Keresés