Köszöntő

A birkózás is az egyik sikersportágunk, ahol a kötöttfogás mellé szépen lassan felzárkózott a szabadfogású szakág is. Utóbbi eredménylistáját bővítette a szőnyegen és amellett állva Klinga László is, aki hetvenötödik születésnapját ünnepli.

A kajak-kenu az egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk, melyben se szeri, se száma a példaképeknek. Kolonics György, vagy Wichmann Tamás megkerülhetetlen figurái a kenu szakágnak, talán nem véletlen, hogy utóbbi volt a hetvenedik születésnapját ünneplő Buday Tamásnak is a legnagyobb ikonja, holott kettőjük között alig több mint négy év volt csak a korkülönbség.

Liu, Lőrincz, Varga, korábban Keserű, Novák, Konrád, Török, Melis, Nagy, Tóth-Harsányi, Detre, Nébald, Steinmetz… Olyan magyar testvérpárok, melyek két tagja is felállhatott az olimpiai dobogóra. A Dunaiék is közéjük tartoznak, hiszen Antal arany- és ezüst, János bronzéremmel gazdagította ötkarikás értéktárunkat. Most Jánost köszönjük – 85 esztendős.

Többször megírtuk már, hogy a vívás a legsikeresebb olimpiai sportágunk. Férfi kardvívóink és párbajtőrözőink gyakorlatilag a kezdetek óta ott vannak a világ élvonalában. Ám nem csak ők termelték ki azt a szekérderéknyi érmet az elmúlt több, mint száz év alatt. Első női olimpiai pontszerzőnk, érmesünk és olimpiai bajnokunk a női tőrvívásból került ki. Hetvenötödik életévét betöltő Szolnoki Mária pedig méltó utóda lett a nagy elődöknek.

Legsikeresebb olimpiai sportágunk a vívás, melyen belül a kardvívás 1908-tól 1964-ig tartó időszakában az egyéni küzdelmekben csak akkor nem magyar állt a dobogó legfelső fokán, amikor az I. világháború egyik vesztes országaként nem indulhattunk. Pézsa Tibor tokiói aranyérme után huszonnyolc évet kellett várni arra, hogy ismét magyar himnusz szóljon az olimpián a férfi kardvívók egyéni küzdelmeinek végén. Akiért pedig szólt: Szabó Bence.

A magyar súlyemelésnek is van mire büszkének lennie a múltban, gondoljunk csak olyan legendákra, mint Földi Imre. A ’80-as években az utolsó (?) nagy generációt a Szanyi Andor, Barsi László, Jacsó József hármas képviselte. Utóbbi pedig egészen az olimpiai ezüstéremig vitte.

Ha van sportág, ami egyszerre nevel kitartásra, fegyelemre és alázatra, akkor az a judo. A sportág Japánban szinte már-már vallás, így nem meglepő, hogy a ’64-es tokiói olimpián debütált és azóta is műsoron van. A hazai judosport is bővelkedik nem kevés szép eredményben, de mindmáig az egyetlen magyar olimpiai bajnoka a tataminak: Kovács Antal.

Vannak olyan kivételes esetek, amikor egyszerre több magyar állhat fel az olimpiai dobogóra ugyan abban a számban. Ez történt 1968-ban Mexikóvárosban is, amikor férfi kalapácsvetésben a legendás Zsivótzky Gyula aranya mellett, egy bronzéremnek is örülhettünk Lovász Lázárnak köszönhetően.

A magyar sportban se szeri, se száma az olyan családoknak, ahol több generációra nyúlik vissza az élsport művelése. De olyan talán kevesebb van, amikor a később civil foglalkozás is összeköti a családtagokat. Abay Péter mindkét kategóriát erősíti.

Mióta világ a világ, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, kiknek neve már életükben fogalommá válik. Akik meghatároznak egy korszakot, egy intézményt. A magyar olimpiai mozgalomban is van jó néhány ilyen személyiség. Ám ha az elmúlt negyven évből kellene egyet kiemelni, ő nem is lehetne más, mint Schmitt Pál.