MOA
Alpokalja-Bakonyalja találkozó - Trianon jegyében
A trianoni békediktátum 100. évfordulójára rendezett megemlékezésen vett részt a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület 16 fős delegációja szeptember 26-án, a Várpalotához közeli kis településen, Királyszentistvánon.
20 éves a Sikátori Olimpiai Kör
Az olimpiai baráti körök 2000. október 23-ai országos találkozóján Gyöngyösön jelentette be Printz János Márton a Sikátori Olimpiai Kör megalakulását, amelyről október 1-én, a sydney-i olimpia zárónapján hoztak döntést az alapítók. Az azóta eltelt két évtized alatt változatos és tartalmas pályát futott be a kezdeményezés, amelynek kezdettől fogva deklarált célja annak elősegítése, hogy a kis települések is jobban bekerüljenek az olimpiai eszme terjedésének vérkeringésébe.
Olimpiai akadémiai elismerésben részesült a 100 éves Salgótarjáni BTC
Október 3-án programsorozattal ünnepelték az idén 100 esztendős Salgótarjáni BTC-t. Ennek fénypontja volt az ünnepi közgyűlés Salgótarjánban. A klub megkapta a Magyar Olimpiai Akadémia elismerését is. Az eseményen olimpiai bajnokok is részt vettek.
Ekler Luca látogatása a Halmay Egyesületnél
Nem mindennapi vendége volt legutóbbi rendezvényén a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek. Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta látogatott el a szombathelyi olimpiai barátok fellegvárába. 2019-ben az év női parasportolójának és az év vasi emberének is megválasztott fiatal sportolónő előbb érdekes előadást tartott eddigi pályafutásáról, majd a közönség kérdéseire válaszolt.
Harmóniában a Nemzet Sportolójával
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör „nagy fába vágta a fejszéjét” azzal, hogy szeptemberben a Nemzet Sportolói közé nemrég beválasztott sportlegendát, dr. Faragó Tamás olimpiai- világ- és Európa-bajnok vízilabdázót akarta vendégül látni az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében. Ez ugyanis nemcsak azért tűnt merész vállalkozásnak, mert Tonó (Faragó beceneve a vízilabdakörökben) közismerten kerüli a nyilvánosságot, hanem mert a járványhelyzet többek között azt is bizonytalanná tette, a jelenlegi helyzetben van-e egyáltalán érdeklődés egy ilyen típusú rendezvény iránt. Ebben azért reményt adtak Győr Bélának, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárának a szavai, aki szerint „a vírustól nem félni kell, hanem tudni kell kezelni a helyzetet.”
Szerényebb létszámban, de idén is találkoztak a „láng őrzői”
A világjárványból eredő óvintézkedéseknek megfelelően idén a korábbiakban megszokott létszámhoz képest szerényebb létszámban gyűltek össze szombaton a budapesti Legenda Sörfőzdében az olimpiai és sporttémájú gyűjtőtalálkozó résztvevői, akiket Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is személyesen köszöntött.
Felavatták Kocsis Sándor emléktábláját
Az Aranycsapat olimpiai bajnok labdarúgójának emléktábláját hétfőn délután, a volt ferencvárosi iskolájában, a BGSZC Szent István Technikum és Kollégiumban, a IX. kerületi Mester utcában avatták fel. A megemlékezéssel egybekötött emléktáblaavatásra a tavaly kezdődött KOCSIS90 emlékév keretében, annak zárásaként került sor. Kocsis Sándor az 1952-es helsinki olimpián volt tagja a győztes magyar válogatottnak; az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes lett.
Ősz eleji számvetés a Zsivótzky-körben
A közelgő közgyűlésre készülve a sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Körben is felmerült, hogy mit sikerült eddig megvalósítani a 2020-as tervekből. A „zsivótzkysok”-nál az esztendő idén is nagy lendülettel kezdődött, gazdag program állt össze, amely szinte minden hónapra tartogatott hagyományos vagy újszerű eseményeket, rendezvényeket.
Az olimpizmus és az oktatás viszonyát tárgyalták az olimpiai akadémiák online tanácsülésén
Szeptember közepén online rendezték a nemzeti olimpiai akadémiák 16. igazgatói tanácsülését, amelyen a Magyar Olimpiai Akadémiát Szijj Lilla tanácstag képviselte. A többnapos fórum központi témája az oktatás volt.
Fókuszban az olimpizmus és a humanizmus az olimpiai akadémia nemzetközi online szemináriumán
Több mint hatvan nemzet delegáltja vett részt a Nemzetközi Olimpiai Akadémia fiatal olimpiabarátoknak meghirdetett első online szemináriumán szeptember elején. Az idei esztendő kiemelt témája az olimpizmus és a humanizmus kapcsolata volt.
Búcsúztatások és megemlékezések sorozata
Több búcsúztatásra, megemlékezésre került sor az elmúlt napokban, ahol az olimpiai család elhunyt tagjaira emlékeztünk...
Keresés