MOA
Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó szeptember 26-án
Szeptember 26-án rendezi meg a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt a XXII. Sport és Olimpiai Témájú Nemzetközi Gyűjtőtalálkozót.
Megszépült az olimpiai bronzérmes atléta, Kellner Gyula sírja
A Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának Emlék- és Hagyományőrző Albizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen egyik kiemelt feladatának tartja az elhunyt olimpikonok emlékének megőrzését, ápolását, aminek egyik formája szükség szerint a sírkertben található nyughelyük karbantartása.
Hajdú-Bihari olimpikonokkal ismerkedtek meg a táborozó gyerekek
Pető László sportlövő olimpikon, a Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület vezetője és felesége, Petőné Kiss Judit évek óta szervez nyári tábort általános iskolások részére az Ebes melletti Sári Majorban. A táborban a gyerekek megismerkednek a major világával, lehetőség nyílik a közös játékra, szekerezésre, lovaglásra, kötetlen időtöltésre.
Családi napot rendezett a Halmay-kör
Idén júliusban már harmadik alkalommal rendezett családi napot a szombathelyi, 1996-ban alapított Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület.
Hatszoros olimpiai bajnok vívókra emlékeztek
A 25 éve elhunyt Kovács Pálra és a 100 éve született Kárpáti Rudolfra emlékezett a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottság a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen a Farkasréti temetőben július 13-án délután.
Békessy Béla olimpiai ezüstérmes kardvívóra emlékeztek
A Debreceni Honvéd Sportegyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztálya megemlékezett névadójáról, az olimpiai ezüstérmes kardvívóról. A MAC stockholmi érmes huszártisztje 104 esztendővel ezelőtt, 40 évesen hunyt el.
Nem lehet elég korán kezdeni az olimpiai nevelést
Olimpiai témájú tábort rendeztek a pomázi Activity Óvodában június második felében. Az intézmény a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) olimpiai óvodája 2016 óta, ahol nagy hangsúly kerül az olimpiai nevelés alapjaira, a mozgás és az alapvető emberi értékek megismertetésére.
Kiállítással és vetélkedővel emlékeznek az Olimpia Nemzetközi Napjára Debrecenben
1894. június 23-án Párizsban megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, Pierre de Coubertin báró munkájának köszönhetően. A modernkori olimpiai mozgalom napjára olimpiai kiállítás nyílt a Debreceni Sportcentrum Józsa Grund Sportparkban, ahol a Hajdú-Bihar megye olimpikonjait bemutató kiállítást 2020. június 23-tól 2 héten keresztül tekinthetik meg az érdeklődők.
Eltemették az olimpiai bronzérmes távolugrót, Földessy Ödönt
Péntek délután a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Földessy Ödönt, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugrót, aki hosszantartó betegség után június 9-én adta át lelkét a teremtőnek.
Kulcsár Krisztián köszönetet mondott az olimpiai akadémia évtizedes munkájáért
Ülést tartott július 3-án a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki köszönetét fejezte ki a testület munkájáért. A MOA tanácstagok dr. Aján Tamás elnök és Győr Béla főtitkár tájékoztatása mellett áttekintették az elmúlt időszak és a közeljövő feladatait, megemlékeztek a február 25-ei ülés óta elhunytakról és nem mentek el szó nélkül a trianoni békeszerződés 100 éves évfordulója és a COVID-19 világjárvány mellett sem.
Megemlékeztek Halmay Zoltán kétszeres olimpiai bajnok úszóról
A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület minden évben megemlékezik névadójáról, a kétszeres úszó olimpiai bajnokról. Ebben az évben a koronavírus miatti körülmények és óvintézkedések következtében csak az egyesület budapesti tagjai vettek részt a koszorúzáson Halmay Zoltán Farkasréti temetőben levő sírjánál.
Keresés