Utánpótlás
Vizes vb és paralimpia a MOB utánpótlás-magazinjában
Kedden 16:00 órától ismét jelentkezik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Utánpótlás magazin műsora a Sport1-en, Lipcsei Betta idegenvezetésével.
„Új Európa Alapítvány arca” lett az olimpikon Knoch Viktor
Öt fiatal tehetség, közöttük Knoch Viktor és öt civilszervezet kapta az Új Európa Alapítvány arca idei elismerését szombaton Budapesten a Millenáris Parkban, az alapítvány tízéves jubileumát ünneplő Tehetségfesztiválon.
„A legnagyobb műhelyek közé emelkedett a KSI öttusa-szakosztálya”
Nagyszerű augusztusi teljesítményével a KSI SE öttusaszakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forint az éppen a KSI-vel nagy harcot vívó Kőszegi SE síugróié lett.
A KSI öttusázóié ismét A hónap műhelye-díj
Nagyszerű augusztusi teljesítményével a KSI SE öttusaszakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forint az éppen a KSI-vel nagy harcot vívó Kőszegi SE síugróié lett.
Kajak-kenuban rengeteg az olimpiai reménységünk!
Az elmúlt hétvégén Szegeden rendezték a kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV). A magyar utánpótlás-válogatott összesen 29 arany- 16 ezüst- és 9 bronzéremmel zárt, így a legeredményesebb nemzetként zártunk.
Kajak-kenu: Olimpiai Reménységek Versenye Szegeden
Szegeden rendezik hét végén a kajak-kenusok Olimpiai Reménységek Versenyét, ami a legrangosabb utánpótlás-esemény a korosztályos világversenyek után ebben a sportágban.
Olimpiai bajnokok segítették a fiatalok kiválasztását a Szentkirályi Tehetségprogramjában
Eldőlt, ki az a négy fiatal utánpótlás-sportoló, aki profi sportkarrierje építéséhez támogatásban részesül az ötmillió forint összdíjazású Szentkirályi Tehetségprogramban. A Szentkirályi, Magyarország díjnyertes ásványvize és a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével indított kezdeményezés támogatottjait a Berki Krisztián tornász, Kovács Katalin kajakozó, Nagy Tímea vívó és Szécsi Zoltán vízilabdázó részvételével felálló bizottság választotta ki.
Sportágválasztó és riói hősök a MOB utánpótlás-magazinjában
Kedden 14 órától ismét jelentkezik a MOB utánpótlásmagazinja a Sport1 csatornán, A sport mindenkié. A nézők láthatnak interjút többek közt a háromszoros olimpiai bajnok úszóval, Hosszú Katinkával, a riói bronzérmes Kenderesi Tamással, és képes összefoglalót a Nagy Sportágválasztóról.
Az összes európai olimpiai csapat ott lesz a 2017-es győri EYOF-on
Az Európai Olimpiai Bizottság mind az 50 tagja elfogadta a meghívást a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) – közölték a szervezők.
Keresés