Birkózás
46+100+70 = Dr. Hegedűs Csaba
Akár rendhagyónak is mondhatnánk eme írást, hiszen 1972-ben, ezen a napon szerezte a magyar sport a 100. olimpiai aranyérmét, egy akkor pont a 24. születésnapját aznap ünneplő fiatal birkózónak köszönhetően. Azóta 46 év telt el és aki szemfülesen olvassa a MOB híreket, már ki is találhatta, hogy Mr. Tus, azaz dr. Hegedűs Csaba csütörtökön ünnepli 70. születésnapját. Őt köszöntjük.
Mr. Tus - már tankönyvben is
A sportolóként, edzőként, szövetségi kapitányként és sportvezetőként egyaránt a csúcsra jutó birkózó, dr. Hegedűs Csaba kedden a sajtó nyilvánossága előtt bemutatta a Mr. Tus-tankönyv, Út a birkózósikerekig című kiadványát. München olimpiai bajnokát több sportvezető, köztük Kulcsár Krisztián MOB-elnök és dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság első embere is méltatta. A hazai szövetség korábbi elnökét közelgő 70. születésnapja alkalmából is köszöntötték.
Jó úton haladnak birkózóink az októberi világbajnokság felé
Már csak 50 nap van hátra az október 20 és 28-a között, a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő budapesti felnőtt birkózó világbajnokságig, ahol mindhárom szakágban – kötött- és szabadfogásban, valamint női birkózásban is – indulnak versenyzők.
Bacsa Péterre már a birkózó vb rajtja előtt komoly megméretés vár
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti birkózó világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, melybe ő is pályázik.
Huszonhat éve aranyba harapott, ma ötven éves Farkas Péter
Bár sok emblematikus pillanatunk volt 1992-ben, a barcelonai olimpián, de mindközül talán még is kötöttfogású birkózó olimpiai bajnokunk érembe harapása a legemlékezetesebb. A mindig zsivány Farkas Péter ma ünnepli ötvenedik születésnapját, őt köszöntjük.
A budapesti birkózó-világbajnokság alkalmával Budapestre jön a NOB elnöke is
A 100 nap múlva kezdődő birkózó-világbajnokság alkalmából Budapestre érkezik Thomas bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is - jelentette be a Magyar Birkózó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Vékássy Bálint. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hozzátette: a német sportvezető Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, valamint Kulcsár Krisztián MOB-elnök meghívására érkezik a magyar fővárosba októberben.
65 éves az olimpiai bajnok birkózó, Kocsis Ferenc
Vasárnap ünnepli 65. születésnapját a moszkvai olimpián aranyérmes, világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Kocsis Ferenc. A Prima-díjas mesteredző több tanítványa is a világ legjobbjai közé birkózta magát.
Konzultáción a birkózók és kosárlabdázók
Kedden a birkózókkal és a kosárlabdázókkal folytatódott a Magyar Olimpiai Bizottság és az olimpiai sportági szakszövetségek Tokió jegyében meghirdetett konzultációs sorozata. A szakmai egyeztetésen az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának képviselője is részt vett.
A MOB is szurkol az októberi birkózó-vb sikeréért
A Magyar Birkózó Szövetség pénteken tartotta éves közgyűlését, melyen részt vett Kulcsár Krisztián is. A MOB elnöke az olimpiai hagyományokon és a közelmúlt sikerein felbuzdulva, a Tokió felé vezető úton további eredményességre biztatta a sportolókat és sportvezetőket, sikeres vb-rendezést kívánt, továbbá a MOB együttműködéséről biztosította a szövetséget.
Keresés